tegnap úgy alakult, hogy a kecskeméti bloggal közösen töltöttük az aranypéntek (korsó sör, pohár ár) egy jelentős részét, és együtt néztük végig, ahogy az mtk az utolsó pillanatban kikap siófokon. vicces, úgy látszik a piros-fekete mez kötelez, ha büntetőt kell rúgni, vagy lehet tischlernek már megvan az előszerződése kispestre, annyival küldte a kapu mellé.

a lényeg, hogy volt miről beszélgetnünk, de aztán nbcee, a pálinkaváros jeles statisztikusa bedobta, hogy sorozatban ötször nyertek ellenünk, ami legalább annyira vágott mellbe, mint egy marmagasságban nyújtott lábbal labdát lehúzni érkező szűcs lala. tényleg?

Lenyomtunk hat meccset a tavaszból, stabilan tartjuk a hatodik helyünket, így várható volt, hamarosan meg kell jelenjenek a színen a Magyar Futball Hivatalos Fanyalgói. "A Honvéd meg sem próbál futballozni." - mondják, és bár objetkíve valóban nem mi vagyunk a Barcelona-mezbe öltöztetett Bayern München, egyáltalán nem rohanjuk le soros ellenfeleinket, de valami azért mégiscsak működni látszik.

Az pedig végképp ne legyen már ciki, ha egy csapat megpróbál valamit játszani, mert az amúgy egy jó és egyben követendő dolog. Cáfoljunk rá tehát a károgókra, amihez segítségül hívtuk az InStat remek statisztikáit, és kikaptuk belőle a ránk jellemző érdekességeket, jellemzőket.

Nagy Geri nagy kedvenc. 2011 tavaszán is csíptük, mikor a fakóban már rég kinézett srác Supka alatt is kezdte bontogatni a szárnyait. Aztán sérülések sora, de most újból a keretben, egyre inkább a kezdőben, még ha ehhez kellett "Marsi" az interjúban is említett maródisága is, és mi izgatottan szemléljük, hogy egyik nagy reménységünk hogyan, s merre fejlődik tovább.

A Fradi legyőzése alkalmával végig a pályán lévő és hatalmasat küzdő fiatal középpályásunk nem sokat változott legutóbbi interjúnk óta, továbbra is a földön jár, szerény és realista, és ugyanúgy örül a szurkolói támogatásnak mint régen. Gergő, így tovább, szurkolunk, hogy előbb-utóbb a neved alapvetés legyen a kezdőben.

"Jó meccs volt ez. Nagyon szervezett Kispest, enervált Fradi. Rossinak grat a cserékért! Nem b*zizott a védőkkel!"

A fenti idézet Doki barátomtól származik, a lelkében 85%-ig zöld-fehér, 15%-ban piros-fekete  (igen, van ilyen), cimborámtól, illetve inkább fogadott testvéremtől, aki azon zöld drukkerek táborát gyarapítja, aki a józan ítélőképesség oltárán áldoznak a fociszurkolás kapcsán. Egy valamit viszont nem szeret a jó Doki: az olaszos, színészkedős, catenacciós focit, s a meccs előtt is jelezte, hogyha megint a moralesi "12 emberrel védekezünk" taktikával jövünk ellenünk, rám gyújtja jövő héten a Hrabal sörözőt. Nos, ezen ígéretéből e felettébb elismerendő gratuláció lett, mi pedig boldogan nyúlhatunk el otthon az ágyon: a 2011 augusztusi derbi ikermeccsén megint lenyomtuk a zöldeket, akik ráadásul idén esélyesként jöttek hozzánk.

Csak erről a játékosaink nem tudtak.

Honvéd-Fradi lesz ma a Bozsikban, örömünnep nagyjából minden szurkolónak, aki érintett, de mi mégis elégedetlenkedéssel kell, hogy kezdjük. Kell, mert az van, hogy nagy ívben szar mindenki a fejünkre, ránk, akik még hajlandóak vagyunk kitartani csapataink mellett, ráadásul van pofánk kimenni egy stadionba, hogy jelen legyünk, amikor az játszik.

Fél kilences kezdés, kedden. Tökéletes. Olyan, mintha Bajnokok Ligája lenne, és kicsit az is, mert húszonsok találkozik a tizenhárommal, ráadásul Bozsik, Puskás, satöbbi versus Schlosser, Sárosi, Albert satöbbi, de azért mégiscsak.

Háhá, fiatalok, sikerült nekünk is egy igazán remek NS/NSO-kompatibilis címet adnunk mai posztunknak, lévén magára a kontentre csak egy félelmetesen, és még a szintünkhöz képest is szánalmas szóviccel ejtettünk utalást. A lapokról lesz szó, sárgáról, pirosról vegyesen, mert úgy gyűjtögetjük őket, mintha Baráth Botiék még mindig Lutra albumokkal ücsörögnének az öltözőben és cserélgetnének: van két sárgám a Rákóczi ellen, tud valaki adni érte egy paksi pirosat? Sajna lesz olyan, akinek lassacskán betelik az első füzet.

A találkozót követően rég látott képek fogadták (volna) a péntek esti sétájukhoz a Rákóczi stadion gödrének környékét színhelynek választó kaposvári lakosokat, ha lenne olyan Kapos-parti rezidens, aki tényleg erre sétálna ilyenkor, de nincs nagyon ilyen. Mindenesetre vissza az említett képhez, ami fogadta volna őket: vörös-fekete színekben díszelgő vendégdrukkerek hada fotózkodik Kemenessel, Lanzával, Lovresszel, Nagy Gerivel, Tandiával, de még Alcibiadével, Kaszás Aranyoroszlán Kálmánnal, és ha még tovább maradunk, tán a buszvezetővel vagy Lajtaváry Budával is. Nagy volt a boldogság a győztes csata után, csapat és drukkerek egymásra találtak, örömteli képek, minden szép.

Ezen idilli hangulatban, mikor már tényleg csak vörös-fekete felhőkön a mennyekből aláereszkedő, Komora Imre arcmású csöpp hárfás puttók hiányoztak összképből, kaptuk el egy interjúra a mindig beszélgetésre kész, méltán népszerű kapusunkat, aki szokott módján, lelkességével és elszántságával összegezte az örömteli történéseket és várakozásait a nevelőegyesülete elleni keddi derbi előtt.

Sokszor írtuk már itt a blogon is, pontosabban sokszor szakadt fel belőlünk az elkeseredett fohász: jó lenne már végre egy tré meccsen tré játékkal jól jönni ki a találkozóból, hogy végre azt hallgathassuk, hogy minket szid az ellentábor, hogy érdemtelenül, de miénk a 3 pont. És remélem értitek, hogy itt nem az érdemtelenség a lényeg. Szép a szimpatikus vesztes szerepe, az MTK ellen rendre gyakoroljuk is, a Vidi ellen jól játszva megyünk át potenciális győztesből 0:4-be, szóval elég a szimpatikus vesztesi létből, jöjjön az unszimpatikus győztes, és tegnap ez meg is történt. Egy jó, tavaszi, kaposvári késődélutánon. Jöjjenek a verdiktek.

Gege minden bizonnyal ma kezdeni fog, mivel Vécsei benyalta legutóbb az ötödik sárgáját, ami egy meccsnyi automatikus eltiltást jelent.

Gegét a legutóbbi összefoglalóban ostoroztam, pedig nem is játszott, így akár méltatlan is lehetnék, de valahogy mégsem érzem magam egy utolsó tahónak, abban a posztban legalább másfél évről beszéltem.

Itt a lehetőség, lehet csak egy meccs, lehet több, de villantani kéne valamit. Mondom, én meggyőzhető vagyok.

A beharangozóban még arról írtam, hogy mennyire, de mennyire szerencsétlenek vagyunk, erre jött egy meccs, amikor minden történt ahogy, miközben okosabbak egyáltalán nem lettünk. Illetve mégis, de arra majd valahol a végén térünk ki.