Zalaegerszegen (is) vereséget szenvedett csapatunk az NB1 küzdelmeiben, s a Siófok MTK-pályás sikere miatt kezd nagyon zaccos lenni ez az idei kávé. A következőkben megfáradva és kiábránduláshoz közeledve keressük a vereség okait - de túl nagy elemzést senki ne várjon.

Alapvetően sok beszélnivaló itt nincsen: a Zete győzött, mi kikaptunk, papírforma. (A szurkerblogger, aki meg írja a nagy lelkesítő bullshiteket a meccsek előtt, kezdi nagyon hülyén érezni magát). Persze azért nem volt ez ilyen sima a kékek oldaláról sem, ám a tény, hogy szurkolóink sípja kezd igencsak tele lenni a magyarázkodással és elemezgetéssel, azt aláírom. Most utoljára mégis nekifutok egy ilyen körnek, tétován, nem is teljeskörűen, csak elgondolkodva 1-2 dolgon.

Zalaegerszegre látogat holnap a csapatunk. Az utóbbi hetek (ön)lelkesítő beharangozói és az azokat követő rommá-aláztatások vagy elszalasztott lehetőségek után, megmondom őszintén, most nehéz hurráhangulatban, felspannoló cikket írnom. Meg sem próbálom, egyszerűn annyit mondok, hogy szerintem győzünk.

Ma 84 éve, 1927. április 1.-jén látta meg a napvilágot Magyarország, Európa és a világ (nehéz szívvel és nem is őszinten, de udvariasságból ide írom, hogy) egyik valaha volt  legnagyobb labdarúgója, Puskás Ferenc- Öcsi bácsi. Mert nekünk nem az egyik ő - hanem "A". A historikus jelentőségű ballábas csatárról, aki már életében legendává vált, felvételek és történetek sora áll rendelkezésünkre, így egyrészt ismételni sem akarjuk ezeket, másrészt személyes élmény sajnos kevés van, hiszen egy 1981-ben, pont Öcsi bácsi  első (ideiglenes) hazatérésekor született ifjú csodálótól a Bozsikbeli néhány találkozást leszámítva sajnos túl sok bennfentes sztorit nem várhatunk.

Utolsó alkalom amikor láthattam őt, egy gyalázatos 1:6 volt otthon, a Győr ellen még 2001 őszén, akkor már ápolója kísérte be őt elvégezni a kezdőrúgást - a csapat pedig látjuk, hogy tisztelgett előtte. :(

Ma azonban a szép emlékeken legyen a hangsúly, s ha a Száguldó Őrnagy, vagy hispán nevén Cañoncito Pum, a Bum-Bum Ágyúcska végeláthatatlan sorú sikereire és góljaira pillantunk vissza, abban nincs hiány!

Végezetül állon itt a szombathelyi Ocho Macho zenekar hihetetlenül eltalált száma, ami szerény véleményem szerint 1000-szer többet mond el a magyar fociszerető közönség Öcsi bácsihoz fűződő érzéseiről a szerencsétlen 2006-os búcsúztatási borzadályoknál. Ezt és a Puskás film megtekintését mindenkinek ajánlom ma este egy jó sör (vagy Öcsi bácsira emlékezve egy decens sportfröccs) társaságában, barátokkal, bőszen morzsolgatva a könnycseppeket - ami ez esetben férfiaktól sem szégyen!

Mindig is szívünkben élsz tovább, Öcsi bácsi.

Fotóforrás: alkoss.freeblog.hu és realmadrid.com.

Némi munkacsúcs utáni fellélegző szakaszba érve, valamint kihasználva a válogatott meccsek miatt szünetet, folytatjuk visszatekintő sorozatunkat, retrospektív szemmel nézve az elmúlt 20 év történéseit. Mai "anyagunk" a 2000-2001-es szezon, ahol szerzőnk kétszeresen is elégedett fejjel bazsalyoghatott a Bozsik lelátóin - egyrészt igen jó közegbe kerülve az ELTÉ-n a dolgos (tanulós) mindennapok sem jelentettek kínt, a csapat pedig, dohogós, füstölő motoros beindulást követően egész bíztatóan repesztett a tavasszal... 2000-2001 következik tehát, Tornyival aki tartalommal kísérelné megtölteni a játékot, a végkielégítéssel pedig a zsebét, az előző átmeneti évük után nagyot villantó Szabó Tibivel és Piroskával, szárnypróbálgató Torghellével és Németh Norbival, focisztorim egyik legjobb kispesti kapusával és régi önmagát idézően permanensen ívheggesztő Plókaival. Hajtás után belekezdünk!

Egy igazi legenda, a 85. születésnapját a napokban betöltő, Puskás-féle '50-es évekbeli kispesti aranycsapat egyik tagja, Rákóczi Laci bácsi is megtekintette a Szolnok elleni szombati mérkőzést. Bár a tálálkozóban nem volt sok örömünk, a kezdő sípszó előtti vastaps, illetve egykori játékosunkkal való beszélgetésünk mégis valahol megbizsergette a riporter szívét (is), tényleg ekvivalens volt az élmény ahhoz,  mintha Öcsi bácsi vagy Bozsik ült volna fenn a lelátón. Laci bácsi visszacsempészett valamit a stadionba egy régi dicső korszakból, kár, hogy ezen az estén a csapat nem tudott győzelemmel kedveskedni a végtelenül szimpatikusan és visszafogottan nyilatkozó ex-hátvédünknek. Laci bácsi, még sok egészséges évet kívánunk.

Fotó: Babar.

Ahogy megszokhattátok, osztályozunk, értékelünk, dícsérünk és sajnálkozunk. Kispest-Szolnok meccs utáni bizonyítványok a játékosainkról.

Most vagy soha! -jósolta Ivancsics sporttárs a klubhonlapnak adott interjújában. Most vagy soha!- vigasztalt (engem is) hanta a beharangozójában. Most vagy soha- vélhette Supka edző is a találkozó kezdete előtt. Most vagy soha - mondogattuk magunknak Babar kollégával a szemerkélő esőben Rákóczi Laci bácsi köszöntése alatt. MOST vagy SOHA. Hát, a találkozót végignézve inkább abban kell reménykednünk, hogy nem igazolódik be ez a sokat emlegetett jóslat, mert ha igen, akkor a következő győzelmünkre addig kell várnunk, amíg a Lungu-Adewunmi párost Kispest díszpolgárává nevezik ki a kerület, illetve annak emblematikus klubjának reputációját elősegítő kiemelkedő sporttevékenységük miatt. Összefoglaló.

A Monicomp-liga huszadik fordulójában soros következő bajnokinkon a Szolnokot fogadjuk, így ezen poszt keretei között megpróbáljuk összeszedni, mi az ami mellettünk, és mi az ami ellenünk szól a mérkőzés végkimenetelére nézvést. Előrebocsájtanám, hogy az írás azért csúszott át péntek délutánra, mert véres verejtéket izzadva voltunk képesek olyan változókat találni, amelyek mentén aktuális vendégünk esélyességét akár csak finoman is, de boncolgatni tudjuk.

A cikkben egyértelmű, a kvázi szabványnak tekinthető turistajelzésekből, valamint a matematikai írásmódból merítkező piktogrammokat fogunk használni a mellettünk, illetve az ellenünk szóló érvekre. A piros alapon fekete kereszt ezúttal nem a Kistolmács-Sormás útvonalat, hanem a jóságunkat, míg a fekete alapon piros mínuszjel a fellelhető hiátusainkat fogja jelölni.

Most, hogy igazán bő lére sikerült ereszteni a mindenki számára amúgy is nyilvánvalót, vágjunk bele.

Túl sok szócséplést nem érdemel a tegnap este. Elmélkedhetünk mi Kispest-faktorról, feltüzelt csapatról, szerencsésen alakuló körülményekről, ha végül a legnagyobb valószínűségű forgatókönyv valósul meg. Az pedig annyit jelentett: a csúcsformáját futó Vidi félgőzzel is könnyedén helyezett el 4 db, teli rüszttel megküldött suvasztást a hátsó felünkön, hogy annyit se tudtunk mondani: „Ne…!”. Mondjuk, ha nem eleve bokafogásban és felkínált, céltábla-tetoválással ékesített farpofákkal vonulunk ki a pályára, talán máshogy alakulnak a dolgok…

MK-negyeddöntő visszavágóra kerül ma sor Fehérvárott, s a bajnoki serleg első számú esélyesének vendégeiként minden vár ránk csak sétagalopp nem. Az ilyen helyzetek azok, amikor az átlagdrukker már a tisztes helytállással is megelégszik, csak legyünk már rajta túl… - csakhogy mi Kispesten nem vagyunk átlagdrukkerek. Nem elég a tisztes búcsú. Többre vágyunk. Jelen helyzetben kisebbfajta csodára. Az odavágó előtt a „Kispest-faktorhoz” menekültünk magyarázatként, most pedig újfent (kissé izzadságszagú) indokokat keresünk arra, miért és hogyan hagyhatjuk el győztesen, vagy legalábbis továbbjutóként a Sóstói stadiont. Nos ez annyira lesz könnyű, mint a srácoknak a meccs este 6-kor…