Az eddig 9 részt megért retrospektív sorozatunk az 1998-99-es idény bemutatását követően szusszant egyet, „BEST OF” különkiadásunkkal tartva némi pihenőt. Most e pauza második, befejező fele következik, melynek keretében a citromdíjasokat vesszük sorra – azokat a harcosokat, akik inkább fájdalmas, semmint fennkölt emlékeket égettek bele a meccsre járó közeg tudatába. A hajtás után tehát Worst of 1990-2000, ismertebb arcokkal és olyan játékosokkal egyaránt, akik neve hallatán még a hardcore kispesterek némelyike is csak annyit kérdezne: „hogy mondta?”.

Az eddig 9 részt megért retrospektív sorozatunk az 1998-99-es idény bemutatását követően szusszant egyet, „BEST OF” különkiadásunkkal tartva némi pihenőt. Most e pauza második, befejező fele következik, melynek keretében a citromdíjasokat vesszük sorra – azokat a harcosokat, akik inkább fájdalmas, semmint fennkölt emlékeket égettek bele a meccsre járó közeg tudatába. A hajtás után tehát Worst of 1990-2000, ismertebb arcokkal és olyan játékosokkal egyaránt, akik neve hallatán még a hardcore kispesterek némelyike is csak annyit kérdezne: „hogy mondta?”.

Elöljáróban annyit meg kell jegyeznünk: azért a „worst of” team összerakása a jelzett 10 éves periódusban korántsem volt könnyű feladat… még a „best of” tizenegy összerakásánál is nehezebb – hiába, akkoriban még volt kikre büszkének enni. 1999 után jóval esélyesebb 11+ egy cseresornyi borzalmat összevadászni a mindenkori kereteinkből. De hát bizony a ’90-es évek jó része a Kispest-Honvéd FC-t élcsapati pozícióban érte, 1995-ig konstans bajnokesélyesként, 1997-ig stabil felső-középcsapatként regnáltunk, ami pl. simán behúz egy Magyar Kupát. A mélyrepülés felgyorsulása 1997 utánra datálható, a most összeállított alakulatban is főként e korból érkeznek az aspiránsok. Lássuk hát a citromdíjas 11-et, amelyet, szemben a múltkori álomcsapattal, bizony nem szívesen néznénk naphosszat.

Fekete Róbert: Szó mi szó, kapust volt a legnehezebb találni a gáz-csapatba 1990 és 2000 között – azon egyszerű oknál fogva, hogy ezekben az idényekben rendre masszív, hogy azt ne mondjam korszakos portásaink voltak (Petry, Vezér, Brockhauser), akik mögött a cseresorban is míves, megbízható, bármikor bevethető bravúrkapusok (Tarlósi, Rott) húzódtak meg, sőt az extrovertált Horváth Deskével sem jártunk vészesen rosszul. Jelöltünk végül azért lett Fekete, a Kabáról vett cerberus, mert egyrészt az igazolása Vezér és Rott mellé-mögé a kupagyőztes csapat egyetlen nyári megerősítő-igazolásaként inkább nevetséges és maximálisan felesleges volt, semmint szükséges. Másrészt 1 éves ittlétét követő távozását követően egy 2000 környéki bajnokin olyan alattomosan rúgta achillesen a bíró háta mögött az egyik csatárunkat (Fareszt vagy Sasut, már nem emlékszem pontosan), hogy azért jár a faszkorbács.

Schultz László: Stadler, Tiszakécske voltak a korábbi állomásai Kispest előtti pályafutásának, s e nem túl acélos csapatnévsor remek indikátora annak, hogy a derék hátvéd bizony nem az NB1 elő legendáinak sorát gyarapítja (bár szimplán a csapatok nem predesztinálnak - a stadleri hátsó sorban vele együtt izmosodó Vincze Csocsó pl. egész sikeres /MK-arannyal futtatott/ karriert futott be nyuggerévei előtt a Bozsikban). Schultz fél évet töltött nálunk, Gálhidi unalomtavasza alatt, 1999-ben, hol védőt, hol középpályást játszva és tevékenyen közreműködve középső csapattestünk kínosan nézhetetlenné süllyesztésében. Szegénynek később az élete sem alakult fényesen - a Sport Plusz beszámolója szerint Dolcetti első idényében a pályaedző és Schultz-barát Borgulya javaslatára ugyanis épp azért játszottunk hírverő meccset a baracskai fegyencekkel, mert utóbbiak sorait erősítette az exhátvédünk egy csúnya gázolási sztori eredményeként –ha jól emlékszem a cikkre.

Csikós Lajos: A névcsászár Betka MÁV DAC gárdájától 1995 tavaszára érkező söprögetőt Bánfi dublőrének szemelte ki klubunk – igazolása az akkori transzferidény egyik szenzációja volt. Abban a januárban a hazai foci-szcénában nagy eséllyel egy ember látott benne fantáziát, mint kispesti liberó – pech, hogy ez a személy pont Kozma Mihály, a kispadunk akkori ura volt. Kozma rendszeresen játszatta is a hátvédet, hol kezdetve, hol csereként – a korzón a közönség meg csak meresztette a szemét, hogy ezt most mér’? Török Peti érkeztével Csikós is búcsúzott a kezdőtől, nyáron meg a kerettől, mely jelentősen gyengülve sem tartott igényt további szolgálataira. Megértjük.

Nagy László: A békéscsabai Krémer-kontingens egyik tagjaként érkezett 1997 nyarán a Bozsikba, hogy az NB1 3. fordulóját követő keretszűkítés lezajlása után már máshol nézhessen munka után. A Gázszer ellen félidőben a csapatot ott is hagyó Karcsi bá elvileg söprögetőként számított volna a szőke viharsarki gyerekre, ám az akkor már erőteljesen lassuló Hahn helyett sem jelentett alternatívát. Azért jegyezzük meg azt is: túl sok lehetőséget nem kapott, és ha a nálunk jegelt Krémer-bébik közül Balog Zsolt vagy Balogh Zoltán eseteire gondolunk még az is lehet, hogy nagyobb türelemmel stabil és megbízható bohócliger érett volna belőle is. De hogy végül a posztjára inkább Csábi Józsit hoztuk haza a következő átigazolási szezonban, hát abszolút nem sajnáltam.

Cipf Zoltán: Ki más nyargalhatná be a citromdíjas tizenegy bal oldalát, mint egy jó Cipf Zoli? A balszeles középpályást (exklubjában néha csatárt) Kabáról szerváltuk be 1997 januárjában, Bicskei alatt. Akkoriban, lévén az eset Fekete Róbert transzfere után volt fél évvel, csapatunk minden valószínűség szerint a Budapesti Csokoládégyár és a Magyar Édesipari Vállalat mellett a Kabai Cukor Rt. harmadik legnagyobb hazai felvásárlója lehetett, olyan gyakorisággal hoztuk át a meglepő igazolásokat az alföldi cukorcity-ből. Cipf úgy-ahogy végigjátszotta a ’97-es tavaszt, majd az azt követő, vészterhes őszt is, ám kispesti pályafutása legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor szegény lábát törte Tóth András hentes-kisiparos Fáy utcai maszek mészárszékén - hordágyon hagyta el szegény a játékteret. Kevéssé volt karizmatikus játékosunk, hol Némethy (ez azért mindent elmond) hol Calin szorította ki őt a kezdőből. Majd’ egyéves kihagyás után a Fradi elleni idegenbeli Borgi-gólos sikerünkkor tért vissza és ez volt egyben kispesti búcsúja is.

Ivanics László: Valljuk be, e citromdíjas 11-be azért művészet bekerülni az utolsó bajnokcsapatunkból, ahol a keret 99%-a klasszis, vagy legalábbis meghatározó arca volt korának – egy-két kivétellel. Na Ivanics ilyen volt. Verebes-bébiként nyilván a Mágus kérésére hoztuk át a Hungária körútról 1992 nyarán, ám mentora kérészéletű kispesti regnálása után Kuusela érkeztével nagyon helyesen kimaradozott a kezdőből. Már leigazolása is erősen a „minek” kategóriába tartozott, kezdőbeli erőltetése hol Duró, hol Pisont, hol Hamar helyett pedig több mint véleményes szitu volt. Se íze-se bűze játékát így nem élvezhettük sokáig, hamarost elvitte a Rába ETO, ahol ismét együtt dolgozhatott a Magician-nel (aki ’94 tavaszán még a válogatottba is benyomta kapitánykodása alatt), sőt törvényszerűleg vert is nekünk 1 gólt az első vagy a második Győr-Kispestjén…

Bánföldi Zoltán: A citromcsapat irányítójának megtisztelő posztjáért nagy versenyt futott nálam a volt Békéscsaba-irányító Major Lászlóval, a Krémer-bébik egyik legveretesebbjével, ám végül pontozással egyértelműen Bánföldié lett a poszt – aki 1 éven át „vezényli” a lehető legnézhetetlenebb KHFC középső sorát, annak kijár a kezdőcsapatbeli hely e válogatásunkban. Bánföldi a Vácban futott be, majd Tiszakécskére került, hozzánk is a ’kécskei transzport részeként érkezett Tóth Józsiékkal. Hanta őt is felsorolta a klasszik irányítók közt a legendás kilencveneseket feldolgozó egyik hőseposzában, ami a lista többi tagját elnézve felér egy kisebb fajta Istenkáromlással. Nálunk egy évet kapott majd távozott – én meg fellélegeztem. A Vasas elleni labdát seggberúgó mutatványáról már megemlékeztünk visszaemlékező sorozatunkban…

Lóczi Róbert: Saját nevelésről vagy jót vagy semmit – tartja a fáma, de a se nem túl gyors, se nem túl technikás, ámde mocskosul darabos jobbszélsőnkről nehéz az első kategóriába tartozó emlékekkel előjönnöm. A szőke, mokány srác combban Robi Carlost idézte, nyilván a hasonlóság azonban itt ki is merül. Ő is az 1995-97 között felhozott ifi-kör tagjaként került a felnőttkerethez, és inkább az MK-győzelmet követő idényben kapott szerepet a csapatban, Bicskei favorizálta eleinte de aztán kikopott a kezdőből. Az 1997-es vész-őszön is gyakran láthattuk, illetve Gálhidi egész idényében is be-bekerülgetett. 1-1 biztatóbb meccstől eltekintve jobbára véleményes beadásai maradtak meg inkább bennem, így mikor eltűnt Kispestről, nem vágtam eret a csuklómon. Mostanság a Zirc csapatának honlapján találkoztam a fehérgalléros fotójával.

Mansour Kane: Gázcsapatunk csatársorának fekete gyöngyszeme az 1999-es tavaszon erősítette csapatunkat, s ahogy már a visszatekintő sorozatban is utaltam rá, jobbára csak a sérója maradt meg bennem belőle. 4 sorstársával együtt tesztelte őt tunéziai túránk után Gálhidi, ezen időszak nagyszerű sajtóterméke az egyik fővárosi edzőmeccsünkről beszámoló NS cikk, „Ahmed a traktoron” címmel, amely valami Traktor nevű egyesület edzőpályáján lejátszott tréningmeccsről és az Ahmed nevű próbaszerecsenről értekezett. Nos Ahmed és két társa nem, Kane viszont nálunk maradt és ezzel biztosította, hogy tavasszal se változzon a kispesti afro kontingens 1 fős létszáma annak ellenére, hogy a derék Tarlue-t lesittelték holmi útlevél-trükközés miatt a VPOP éles szemű emberei (részletek a retrospektív epizódban szintén). Ha emlékezetem nem csal, a jó Mansour 0 góllal zárta ittlétét, Gálhidi is inkább Törököt vagy Kabátot nyomta helyette Borgi mellé a csatársorba. 1999 nyarán távozott Kispestről.

Török László: „Akit Balla Mihály helyett igazoltunk le” – ha egy csatárról ez a mondat jut eszébe a kollektív kispesti szurkolóseregnek, az, valljuk meg, nem sok jót jelent. Török a feljutó majd 1 évet az első osztályban lehúzó Tiszakécske prominens csatára volt az említett Balla mellett, ám míg az előző gólerős volt, addig utóbbiról ez már karcosan állítható. Kispesti ténykedése 1 majdnem-gólban nyilvánul meg, amit a kapu torkából sikerült eliminálnia, mint ahogy önmagát is a keretből szűk fél év után. Azt hittük már sose hallunk felőle, ám 1 éve visszatért a „B” csapat edzőjének, ám e posztján még annyit sem kapott mint játékosként – alig 2 hónap után utilapu lett a sorsa.

Csőke Gergely: A Füzesabony csapatától hoztuk át még Bicskei idényének a vége felé, a Vidi elleni idényzárón még pályára is lépett 1997 késő tavaszán. A Krémer-csapat már fontos csatárként számolt vele ám az ad hoc döntések időszakában kb. 1 tétmeccs után elköszöntünk tőle 1997 augusztusában. Távozása nem rengette meg alapjaiban a keretet, pedig akkoriban igencsak csatárdeficitesek voltunk elöl. Ez az élmény valószínűleg a hórihorgas csatárt is meggyőzte arról, hogy az igazi sportélményeket egy más ágazatban keresse így teniszezőnek állt, ahol ha nem is lett a hazai Davis kupa válogatott megkerülhetetlen tagja vagy egy új Sávolt Attila, azért legalább Szávay Ágit (stílszerűen) beszerválta magának.

* * *

És akkor nézzük a szakmai stábot, akik e keretet valószínűleg bajnoki címre vezetnék – verbálisan mindenképp.

Klubmenedzser:
Krémer Károly- Ki lehetne más, mint az Agnelli klán (saját elmondása szerint) hazai helytartója, a félidei csapatelhagyások örök ajatollája, a Krémer-bébik névadója, Karcsi bá’? A szoftos hazai játékoskarriert Belgiumban (a liga legdrágább játékosa címet is birtokolva egy ideig) valamint Észak-Amerikában töltött légiósévekkel megfejelő kispadpápa megannyi emlékezetes sztorival szolgált itt eltöltött 2 hónapja során, erről bővebben már regéltünk - most nem ismétlem magam.

Pályaedző:
Haász Sándor - Kispesterré szocializálódásom első félévében, 1990 tavaszán ő volt a vezetőedző, neki köszönhetem azt hogy akkoriban nekem evidens volt a következő alapvetés: Honvéd = görcsös szenvedés + arctalan játék. Mikor a következő évben jött Mezey és behúztuk a (majdnem) rajt-cél győzelmet, olyan volt, mintha a pokolból a mennybe katapultáltak volna.

Szaktanácsadó:
Verebes József - A fradisták egykori „Didi”-je, a kispadi öltözékek divatdiktátora, a nyugati autómárkák nagy barátja, saját bevallása szerint a modern európai támadófoci feltalálója. Minden további szócséplés helyett ajánlom az öreg bármely hosszabb interjúját (legutóbb: az origo.hu-n) vagy a ’92-’93-mas szezont megidéző emlékezésünket (kommentekkel együtt, főleg Hantáét!) ahol az első hónapokban maga a Magician ült a padunkon, szállítva az emlékeinkben máig élő kedves történeteket.

* * *

Hát ez a csapat lenne a "méltó" ellenpólusa a múltkori míves válogatásnak. Most, hogy ezzel pontot tettünk e szakaszra, készülhetünk lélekben a következő, 1999-2000-res szezonra, Komorával, Reszelivel, Faragóval, Horváth Gyulával - hamarosan jelentkezünk ezen epizóddal a következő hetekben. Holnap pedig MTK-Kispest beharangozó, szombaton pedig kezdődik a "tavasz"....