Babona nélkül nincs futball, és babona nélkül nem létezhet szurkoló sem. Van, akinek lehetősége nyílik rá, és kedvenc alsónadrágját felvéve az egyenmez alá, mindig bal lábbal lép először a gyepre, netán keresztet vet, felnéz az égre, vagy csókot dob képzelt szerettei felé. Általában őket nevezzük játékosoknak.

Velük szemben, vagy épp ugyanúgy, nekünk is vannak jól bevált kabaláink. Lehet, egyszer máshol szálltunk le a villamosról, mire a csapat nyert hárommal, és azóta is ott szoktunk. Talán olyan is volt, hogy rajtunk maradt az otthoni játszónadrág, mire kitömtük a Fradit, és mi azóta is abban járunk.

Én sem vagyok más. Gondoltam az Újpest ellen illenék mindent, de mindent bevetni, ami egyszer már segített rajtunk.

A piros-fekete centenáriumi mez otthon maradt, rossz az aránya. Idén tízből jó, ha háromszor jött be. Cipőnek legyen mondjuk a fekete, amit nagyritkán használok teremben, mert legutóbb a tavalyi idényzárón volt rajtam a Bozsikban, és akkor Vaccaro büntetőt ollózott. Pólónak Lipicai (képünkön), mert a Fener elleni közvetítés alatt működni látszott. Elég azt mondani, hogy egy Zsolnai-parádé és gól a mérlege. Zakónak a fekete, ami ugyan nem a legnyáribb darab, de jól jött ősszel a Vidiveréskor. Kisboltnak a játszótér melletti, ahol mindig úgy veszek sört, hogy a visszajáróval együtt legyen annyi apróm, amivel a pénztárnál pontosan oda tudom adni a jegyárat, és az első benti sört még zsebből fizessem.

Minden előkészítve, minden stimmolni látszott, és valahogy semmi sem működött! Ha léteznek a futballban égiek (és létezniük kell, mert tudjuk, hogy a babonáink működnek), akkor ma mind ellenünk fordultak.

Nem maradt más idénre, mint új megoldásokat keresni, miközben csak egyetlen alkalommal kísérletezhetünk, jövő vasárnap Siófokon. Remélem a strandpapucs, a pálmafás bermuda és a bal kézben tartott sör elégséges lesz.

Ha pedig nem, akkor kitalálunk valami újat, mert mint tudjuk: csak ezen múlik.