Ha van dolog, ami igazán bánthassa egy honvédos szemét, csőrét, Dubecz Janin nevelkedett lelkét, az a Kecskemét. Nem elég, hogy lilák, és így ab ovo ellenséggé képesek nemesülni a nemes ellenfél szerepéből, de még mindezek tetejébe nyeretlenek is vagyunk ellenük az NB1-ben. Az pedig, hogy edzőjük nyíltan bevallja fradizmusát, miközben az ország egyik legszerethetőbb fociját húzatja két barack között, szóval az már csak halmazati, mint az egykor konténerszám vett négerjeink közül Marito. Vagy Patricio, esetleg Miro. (Utóbbi egyébként máig aktív Dél-Afrikában, és van egy Whiskey nevű csapattársa is.)
A lényeg, hogy Estván királyunk nevenapját Kecskeméten üljük, mi pedig beharangozunk, ahogy azt illendő. Gusztus dolga. Augusztus.
Ha van dolog, ami igazán bánthassa egy honvédos szemét, csőrét, Dubecz Janin nevelkedett lelkét, az a Kecskemét. Nem elég, hogy lilák, és így ab ovo ellenséggé képesek nemesülni a nemes ellenfél szerepéből, de még mindezek tetejébe nyeretlenek is vagyunk ellenük az NB1-ben. Az pedig, hogy edzőjük nyíltan bevallja fradizmusát, miközben az ország egyik legszerethetőbb fociját húzatja két barack között, szóval az már csak halmazati, mint az egykor konténerszám vett négerjeink közül Marito. Vagy Patricio, esetleg Miro. (Utóbbi egyébként máig aktív Dél-Afrikában, és van egy Whiskey nevű csapattársa is.)
A lényeg, hogy Estván királyunk nevenapját Kecskeméten üljük, mi pedig beharangozunk, ahogy azt illendő. Gusztus dolga. Augusztus.
A felvezetőben már kicsit statisztikáztunk, most gyorsan számokba foglaljuk, hogy hamar túlessünk a nehezén. Eddig hatszor találkoztunk egymással bajnoki mérkőzés keretei között, ezeken kétszer értünk el döntetlent, négyszer kikaptunk, adtunk hét, és kaptunk tizenkét gólt, miközben elfogyasztottunk három ligaszponzort, két MLSZ-elnököt, négy edzőt, negyven forintot drágult a svájci frank, átadtak egy hidat a Dunán, és véget ért az űrkorszak űrrepülőgépes fejezete. Nagyjából ennyi fért bele három évbe.
Igen, mindössze három évbe, hiszen a Kecsó csak ennyi ideje szívja azt a magaslati levegőt, ami számunkra 1919 után csak 2003-ban lett annyira dohos, hogy egy évre alámerültünk kiszellőztetni a fejünket. A kettő közötti nyolc évtizedben legalább osztálykülönbség volt a két csapat között, még ha azt a létező szocializmus zsigerből tagadta is. Az osztályok nélküli társadalom építésével remekül összeegyeztethető volt a dobogóra hajtó Honvéd, és a sok kis kecskeméti klub, akik közül kettő ha néhanapján egyesült, akkor az feljutott a második vonalba.
Külön érdekesség, hogy a két csapat közös történelmének lapjai annyira üresek, hogy különösebb fejfájás nélkül visszahelyezhetők a nyomtatóba, újrahasznosítás céljából. Bár ezt a lila ködben úszó klubsovén kollegák biztosan jobban tudják, nekem most csak Debreceni (kölcsönben, a feljutásuk évében) oda-, és Lovric ideigazolása jut eszembe közvetlen játékosmozgásilag. Mindkét helyen megfordulókból sem hosszú a péntekre erősen leszedált állapotba került agyam aktív tára, hirtelen Schindler, az isteni Váczi Zoli és Yannick Janika ugrik be, valamint a Mágus, akit nálunk Kuusela váltott és lett bajnok, míg Kecskeméten valaki egész más, és ott meg nem.
Minden statisztikáktól és múltbéli összefüggésektől függetlenül, egy (számunkra) igen erős csapathoz látogatunk, amely nem mellékesen épp folytatólagosan elorozza egyik mostanság megszokott hitbizományunkat. Idén ők a Magyar Kupa címvédői. A játékuk egyszerű, a lutri néven elhíresült, egyébként legális szerencsejáték mágnestáblára megálmodott verzióját erőltetik. Vagyis megyünk előre, és ha minden összejön, akkor legalább eggyel több gólt rúgunk, mint az ellenfelünk. Szimpatikus megoldás, ráadásul megfelel a közönségszórakoztatás legtöbb peremfeltételének.
Ami az összeállításokat illeti, szeretnénk elővenni posztírói kelléktárunk egyik régen használt darabját, azt, amikor nem kell foglalkoznunk az ellenféllel, mert nemhogy van saját játékunk, az még eredményes is. Elég annyit tudni, hogy Tököli Egerszegre távozott a héten, a kapuban Ribánszki, a maradék többsége pedig vagy néger, vagy ics-re végződő neve van. (A halmazok között egészen addig nincs átfedés, amíg fel nem fedeznek egy valóban délszláv törzset valahol Közép-Afrikában.)
Nálunk alakulni látszik valami. Tavasszal a kényszer szülte, hogy 13-14 játékosból variálhatott Supka mester (2007 óta talán először írom le ezt a jelzős szerkezetet elmosolyodás nélkül), mára azonban minden posztra többen vannak, és aki játszik, az valóban azért játszik, mert ő a jobb. Legutóbb a Ferencváros ellen nem volt szemérmes a Mester, és már az első félidőben lekapta a pályáról a gyengén teljesítő Tchamit, és helyére beküldte a tavaly ilyenkor kb. egyetlen biztos kezdőnek hitt Hajdú Norbit. Rég volt ilyen, és ez jó, nagyon jó.
Lassan, de biztos léptekkel (és győzelmek sorozatával) eljutunk oda, hogy már pénteken be lehet mondani a szombati kezdőt, és még a legfelszínesebb rossonero is legalább kilenc találatot rögzíthet szelvényén. Mondjuk valami hasonlót: Kemenes - Lovric, Debreceni, Botis, Novák - Akassou - Abass, Németh, Hajdú/Tchami - Danilo, Délczeg. Ha egyszer valamikor mégis beütne egy döntetlen, vagy valami még rosszabb, akkor ne feledjük, olyan nevek vannak a padunkon, mint egy ösztönös zseni (Zelenka), egy újabb balláb (Ivancsics), két vállalható szűrő (Horváth Adrián, Hidi), egy remek cserekapus (Sánta), és néhány szép jövő előtt álló akadémista (Czár, Nagy Gergő, Vólent, Kapacina, Nagy Armand), hogy a nyáron érkezett légiósokról már ne is beszéljünk (Kostolani, Bjelkanovic).
Jogosan merülhet fel a kérdés: akkor mi most egy jó középcsapat vagyunk, vagy esetleg annál valamivel több? Sajnos még nem tudjuk, ezért is jön jókor a kecskeméti túra. Eddig egyszer játszottunk igazán jól, úgy, hogy közben nem vezettünk legalább három góllal, épp a Győr ellen, aminek - mint tudjuk - vereség lett a vége. A másik négy ellenfél vagy valóban gyenge volt, vagy hamar összeroppantottuk a védelmét és csapatszellemét egy-két apró dugóval, hogy utána kinyíljanak, jöjjenek előre, és mi, a villámgyors szélsők és csatárok csapata kényünk-kedvünk szerint szórjuk meg őket. Kivéve a Fradi, de azt meg kiszenvedtük, teljesen megérdemelten. Tehát most a Kecsó, és jövő héten a Videoton ellen sok mindenre fény fog derülni, köztük talán a számunkra legfontosabb kérdésre is: akkor mi most egy jó középcsapat vagyunk, vagy esetleg annál valamivel több?
(képek: 1909foto.hu, lovi, babar)
