Lehet, hogy talent programunkba is hozunk 1-2 nagyon fiatal játékost Magyarországról vagy külföldről, akik később akár az első csapat tagjai is lehetnének. Rájuk ebben a szezonban természetesen még nem számítanánk kezdőként" – írja George F. Hemingway pepsifoci.hu-n vezetett blogjának legfrissebb bejegyzésében.
Talent program, vagyis tehetségekkel foglalkozás. Gondoljuk egy amolyan párhuzamos szelekciós mechanizmust kell elképzelnünk, ahová úgy érkeznek játékosok, hogy nem az akadémiai korosztályokba, de nem is a nagycsapatba, hanem csak Kispestre. Itt készülnek, és egyszer majd elválik, szükségét érezzük-e annak, hogy maradjanak.
Lehet, hogy talent programunkba is hozunk 1-2 nagyon fiatal játékost Magyarországról vagy külföldről, akik később akár az első csapat tagjai is lehetnének. Rájuk ebben a szezonban természetesen még nem számítanánk kezdőként" – írja George F. Hemingway pepsifoci.hu-n vezetett blogjának legfrissebb bejegyzésében.
Talent program, vagyis tehetségekkel foglalkozás. Gondoljuk egy amolyan párhuzamos szelekciós mechanizmust kell elképzelnünk, ahová úgy érkeznek játékosok, hogy nem az akadémiai korosztályokba, de nem is a nagycsapatba, hanem csak Kispestre. Itt készülnek, és egyszer majd elválik, szükségét érezzük-e annak, hogy maradjanak.
Így képzeljük mi, mert egyéb információ nincs. A klub legendásan remek kommunikációja (kiket igazoltunk, kik távoztak, a tavalyi NB II-es csapat hova nevez, mi van a sérültekkel, és hasonló kérdések egyre többeket foglalkoztatnak, válaszokat sokszor tőlünk vártok, mi pedig csak karunk tárhatjuk szét, alig csepereg valamivel több hozzánk, mint hozzátok) nyilvánvalóan ezt a programot sem tette közérdeklődés tárgyává.
Sunnyboyról tudtuk, hogy itt van egy ideje, mert aki kijárt a téli edzőmeccsekre el-elkaphatott róla infókat, és emlékezhetünk még Brandon Leere is, aki szintén itt volt néhány éve, de már nincs, esetleg a fakó egykori kuvaiti kapusa, akinek hirtelen már a neve sem jut eszembe. Bár erről nincs (helyesen: erről sincs) semmi bővebb infónk, de úgy gondoljuk, hogy a mostanság tesztelt Ikanne-King és Chukwuebuka szintén hasonló eresztés lehet. Ikanne-King egy közösségi oldalon vezetett profilja szerint jó ideje Kispesten van, az ismerősei között tavasz végén távozó játékosokat is találni, ahogy a publikált fotói között is szép számmal vannak piros-fekete mezes, meglepően korai dátumozású darabok. Elnézést, hogy kissé nonpíszín fogalmazok, de a lényeget tessék csak nézni: valóban, tavasszal észrevehetően megnőtt a néger urak száma a korzón és környékén. Eleinte úgy gondoltuk, a nálunk játszók ismerősei, barátai jöttek ki megnézni az ismerősöket, barátokat játék közben, de egy idő után valahogy gyanús kezdett lenni az egész.
Azt sajnos nem tudjuk, hogy ezek a tálentumok ittlétük alatt a nagycsapattal, a fakóval, esetleg valamelyik akadémiai korosztállyal készültek, de hogy itt voltak/vannak az biztos. Miért?
A kérdés jogos: miért? Maga a program - és most tételezzük fel a létezését - egy érdekes hibridnek tűnik. Fiatal játékosok folyamatos tesztelése, akik ugyan nem épülnek be szervesen az utánpótlásunkba, de a nagycsapatnál sincsenek képben. Sunnyboy 22 éves, nyilvánvaló, hogy nem a 19 éves legidősebb MFA-generációba hoztuk, ahogy az is nyilvánvaló volt már a télen, hogy még a durván meggyengült felnőtt keretbe sem fog beférni. Maradt tehát a jövő ígérete, illetve a jelené, hiszen nemrég szerződést kötöttünk vele. (Ne feledjük, 22 évesen Bárányos már rég nem ígéret volt, hanem stagnáló tehetség, esetleg be nem váltott lehetőség.)
Szóval pontosan hogy is gondoljuk ezt a programot? Volt olyan, aki innen került át a nagycsapatba? Vajon a program léte miért olyan übertitkos információ, hogy egy büdös szót sem kommunikálunk róla? Vajon Kispesten mikor értik már meg végre, a szurkolónak kevés kell, hogy boldog legyen, és ennek fontos része a tájékoztatás. Van egy remek és bejáratott honlapunk, oda bármikor ki lehet tenni híreket. Nyilván nem a költségvetés, vagy a keresetek érdekelnek minket fillérre lebontva, és nyilván nem a belső fegyelmi eljárások ítéletei, vagy hasonlók, hanem csak azok a hírek, amik számunkra valóban jelentőséggel bírnak. Jó lenne látni végre egy krédót a honlapon, hogy mégis merre, hova tart, tartana a Honvéd. Jó lenne tudni, mik a célok, jó lenne tudni mi miért van, és jó lenne tudni, néhányan miért vannak? Tudunk örülni az akadémiai évfolyam érettségizett diákjainak (ez a minimum), de jó lenne tudni, hol tartanak a futball tekintetében, van-e esélyük a nagycsapatra? Jó lenne tudni, a korábban végzettekkel mi van, jó lenne tudni, a már bemutatkozott, és sokak által megkedvelt Nagy Gergővel, vagy Erdélyivel mi van? Jó lenne tudni bármit. Jellemző példa Ceolin és Navarrete esete, akiktől a bajnokság zárása után azonnal elköszöntünk, majd azóta is nálunk szerepelnek felkészülési meccseken. (Navarretéhez tartozik, hogy szegénynek a nevét sem sikerül általában helyesen leírni. A honlap egy homályos eredetű Navarette alakot használ, miközben az MLSZ-nél vezetett kartonján Navarrete szerepel.)
Fél mondatokból próbáljuk megérteni egymást. Kicsit olyan érzésünk van, mint lehetett apáinknak, amikor negyven évvel ezelőtt kinyitották a Népszabadságot, majd próbáltak valamit kiolvasni a sorok közül, hogy mégis értékes információkhoz jussanak. Jelenleg épp itt, a hitelesség frontján vannak komoly deficitek a klubnál. A szurkoló egyre kevésbé hiszi el amit hall, mert teljesen mást lát, és egyre inkább annak sem akar hinni, amit saját szemével lát, hiszen ugyanúgy képtelenségnek tűnik, mint amit hall. Abszurd. Emlékezhetünk, Morales mester lemondásakor hirtelen egyszerre kaptunk olyan híreket, hogy hatalmasak az adósságok a játékosok felé, és egyszerre, hogy egyáltalán erről szó sincs. Értjük mi, hogy a vádakra (ha vádként értelmezzük a lemondott mester szavait) nem kell azonnal védekezéssel reagálni, mert az kommunikációs vereség, még ha igazunk is van, de a mismásolás, a terelés ugyanúgy nem válasz. És ebből az egészből nem az anyagi rész számunkra az érdekes, hanem újra és újra a hitelesség. Hemingway úr rögeszmésen (vagy csak tudat alatt, de állandóan) ezzel érvel, ezt a szót használja, miközben az egyszeri szurkoló egyre többször teszi fel magának a kérdést: valójában érti, hogy miről beszél?
Kispesten nincs edzőkérdés, Supka Attila a bajnokság végén dönt, megy, vagy marad. Marco Rossi több mérkőzését is látta a Honvédnak, felkészült a csapatból, majd rapidmód, másnap ki lett nevezve. Kinek higgyünk? Kispestre csak azonnal bevethető, jó futballistákat igazolunk. Akkor kicsoda Labudovic, Bjelkanovic, Stokic, Porcari és még sorolhatnánk? Kispestre ki igazol? Van néhány dedikált menedzser, aki ha bárkit bevillant egy dévédével, akkor az jöhet? Van bárki, aki megálljt parancsolhat ennek a folyamatnak? Ki dönt az igazolásokkor? Az edző? A tulaj? Szalai Laci? Vajon miért Kispest szinte az egyetlen klub, ahol nincs sportigazgató? Érdekes és talán egyedi jelenség, hogy Zivanovic leigazolásának tényét egy edzői interjú elejtett félmondatából lehetett csak kihámozni, mert más hír nem jelent meg róla.
A "talent programtól" indultunk, és most mégis a hitelességet kérjük számon. Egyszerű lépésekben haladtunk, mert a problémák gyökere egy és ugyanaz. Túl sok dolog és pozíció központosult egy kézben, és úgy tetszik, túlnőtt azon a kézen. Egy jó vezető nem akar mindent maga intézni, egy jó vezető megbízik az alkalmazottaiban, hiszen eleve azért teszi meg őket alkalmazottnak. Kispesten ezt a bizalmat nem érezzük, sokkal inkább ellentettjét, egy furcsa bizalmatlanságot, aminek az a sajátságos következménye, hogy a döntés joga elkerül a megfelelő és adekvát szintektől, feljebb tolódik, majd valami homályos mintázat alapján születik meg. Ne feledjük, egy, az üzleti élet minden más területén sikeres ember áll jelenleg a klubunk élén, és mégis olybá tűnik, belénktörik a bicskája.
Nem tisztünk tippeket adni, mi csak kérni tudunk. És ha már kérünk, első körben a tájékoztatás tárgykörében kellene lépni egy nagyot előre. Ha folyamatos az információáramlás, ha a szurkoló úgy érzi törődnek vele, akkor az egy idő után az átláthatóság valamiféle formáját fogja számára jelenteni, ami pedig köztudottan a hitelesség előszobája. Nem szükséges mindent az orrunkra kötni, de amit igen, az kötelezően meg kell tenni.
Érdemes lenne talán hallgatni ránk, hiszen ha végignézzük a klub elmúlt éveinek történetét a szurkolói tetszési indexek fényében, akkor nagyjából ki merjük jelenteni, a győri DAC-pályán a vendégtáborban ácsorgó és körberajongott Hemibától eljutottunk arra a szintre, hogy néhol már fel-feltűnnek olyan arcok, akik egyenesen Piero Pinihez mérik az öreget. Egy kommunikációs csőd vagyunk. Két kupagyőzelem, egy negyedik hely, nemzetközi szereplések, sikeres akadémia, és mégis teljes érdektelenség, erősödő szidalmak a klubház felé, sokszor hangos gyűlölködés. Kell ez nekünk?
Egy helyzet, amikor senkinek sem lehet igaza, de egy helyzet, amiből még van esély kikecmeregni. Reménykedjünk.
