Ez a Kecskemét már csak ilyen. Szentül hiszem, hogy előbb pottyannak ki az élvonalból, minthogy mi elvernénk őket valaha. Egyszerűen mindegy ki az edzőnk, kik a játékosaink, milyen formában vagyunk, vagy ugyanezek náluk. Egy Kecskemét-Honvéd egyszerűen független a valóságtól, annak sajátos mikroverzuma van, amiben csak egy igazság létezhet: a kecsói győzelem, és a Honvéd veresége. Uff, ez a törvény, kalumet jobbra továbbad.
Mit lehet ezek után írni? Milyen érzései lehetnek egy honvédosnak néhány nappal a meccs után? Mondjuk semmilyen. Úgy álltunk a kivégzőosztag elé, hogy magunkban jó előre lerendeztünk mindent, megtaláltuk a hőn áhított lelki nyugalmunkat, békével adtuk át magunkat az elmúlásnak. Hazafelé a sztrádán alig-alig kerültek szóba az akkor még imént történtek. Pedig lenne miről beszélnünk, igaz, aljas, undorító, szemét dolog pont Kecskemét után, de ha valamikor, akkor most kell megrázni a tabufát, hátha lehullik róla egy-két ki nem mondott, vagy csak távolról kerülgetett érzés.
(Kitekintő: a blogger legnagyobb ellensége ugyebár az idő, mert itt kötelesség legfeljebb magunkkal és veletek szemben van, vagyis valamivel fontosabb, mintha állásból csinálnánk, de ettől még egy fikarcnyi többletidőnk sincs, vagyis a kecsói személyes, a játékosfikázás és a pécsi beharangozó most kissé összeér.)
Ez a Kecskemét már csak ilyen. Szentül hiszem, hogy előbb pottyannak ki az élvonalból, minthogy mi elvernénk őket valaha. Egyszerűen mindegy ki az edzőnk, kik a játékosaink, milyen formában vagyunk, vagy ugyanezek náluk. Egy Kecskemét-Honvéd egyszerűen független a valóságtól, annak sajátos mikroverzuma van, amiben csak egy igazság létezhet: a kecsói győzelem, és a Honvéd veresége. Uff, ez a törvény, kalumet jobbra továbbad.
Mit lehet ezek után írni? Milyen érzései lehetnek egy honvédosnak néhány nappal a meccs után? Mondjuk semmilyen. Úgy álltunk a kivégzőosztag elé, hogy magunkban jó előre lerendeztünk mindent, megtaláltuk a hőn áhított lelki nyugalmunkat, békével adtuk át magunkat az elmúlásnak. Hazafelé a sztrádán alig-alig kerültek szóba az akkor még imént történtek. Pedig lenne miről beszélnünk, igaz, aljas, undorító, szemét dolog pont Kecskemét után, de ha valamikor, akkor most kell megrázni a tabufát, hátha lehullik róla egy-két ki nem mondott, vagy csak távolról kerülgetett érzés.
(Kitekintő: a blogger legnagyobb ellensége ugyebár az idő, mert itt kötelesség legfeljebb magunkkal és veletek szemben van, vagyis valamivel fontosabb, mintha állásból csinálnánk, de ettől még egy fikarcnyi többletidőnk sincs, vagyis a kecsói személyes, a játékosfikázás és a pécsi beharangozó most kissé összeér.)
Kezdjük ott, hogy ha még mindig lenne Magyar Néphadsereg, akkor a jelenlegi Gegét legfeljebb polgári szolgálatra soroznánk be, konyhai munkára, vagy bármire, de egy olyan elitalakulat karmesteri pálcáját, mint a Kispest, egész biztos nem adnánk a kezébe. Olyan nincs, hogy ő úgy az ész, hogy azt nem csak elhitetni akarják vele, hanem el is hiszi, és így reagálja le. A 2007-es Gege egy fantasztikus játékos, a 2012-es viszont legfeljebb egy vidéki kisváros középszar enbékettes csapatában lehetne helyi érdekű sztárocska, aki szombat este bárkit megkaphat "futballista vagyok" szövegével a kulrurház nagytermébe berendezkedett diszkóban, de nekünk ez most kevés. Az nem elég, ha meccsenként vagy egy, legfeljebb kettő olyan labdája, amit még Zidane is bevágna a brazil-francia alapján készített házaló-videójába, és havonta egy olyan lövése, ami vagy gól, vagy nem, de ha igen, akkor az visz mindent, ha meg nem, akkor a kapusé a hónap védése. Neki össze kéne fognia ezt a csapatot, és ha a másoknak nem megy, akkor neki kellene valami többletet villantania.
Megfigyeltük, ha jók vagyunk egy kiscsapat ellen, akkor Gege is jó, ha meg nem, és nem kiscsapat ellen, akkor jön a betli, és csak nagyritkán egy elfogadható-közepes teljesítmény, illetve a távolról kemény alibinek tűnő megoldások, bár ezekkel csínján bánunk, mert közben az is feltűnt, itt esetleg stílusbeli dolgok is bejátszhatnak. További érdekesség, ha egy ilyen kiscsapat ellen mondjuk rosszak vagyunk, akkor Gege is rossz. Ne, ezt ne csináljuk! Vagy mondjuk ki, hogy Gege alkalmatlan a rábízott feladatra, vagy találjunk ki valami teljesen mást. Azt nem lehet, hogy hétről-hétre végigtolja a meccseket, és közben mi szenvedünk (l. a poszt címét). Lehet, hogy nem ő a legrosszabb, de mi mégis tőle várjuk a legtöbbet, mert ebből a keretből ő az egyetlen, akit láttunk valaha hosszan remekül játszani, és itt most az sem lehet érv, hogy akkor még a szélen tolta.
Ne szépítsük, mert hazudnánk, de azért írjuk le és mondjuk ki: Gegétől ennél jóval, de jóval többet várunk, mert kurvára benne lenne. Engem már az sem érdekel, ha dacból teszi, csak csinálja, mutassa már meg, ebben a csapatban ha más nem, akkor ő az ész. (Basszameg, én meg közben képes voltam végignézni úgy egy olimpiát, hogy Ivancsik helyett végig Ivancsicsot mondtam, ha szurkolni kellett. Lehet látni, valóban idegesít a jelenlegi helyzet.)
A másik krónikus és kimondatlanul maradó tünet egy jó ideje szegény Debi, a Hemingway-éra előtti Honvéd utánpótlásából megmaradt utolsó mohikán. Smiljanic és Botis mellett tanulta szakmáját a felnőttben, most pedig a mindenféle pedigré nélkül érkező Ignjatoviccsal párban kell megoldania a feladatát (letennie a mestervizsgát), mi azonban mégis azt látjuk, hogy a vakrepülésre elvétve azért kapható Ignja mintha kettős feladattal lépne pályára. Egyrészt mint belső védő, másrészt, mint a Debi rendszeresen beficcenő hibáit, figyelmetlenségeit korrigáló valaki. Ez nem jó. Egy négyvédős rendszerben, ahol Lovric hónapok óta formán kívül játszik (róla később) nem fér bele két fő mínusz. Egy sem, kettő meg pláne.
Pedig Debi tavasszal még a válogatottban is bemutatkozhatott, vagyis legalább Szerethető Sanyibá lát benne valamit Rossin kívül, aki viszont minden héten a kezdőbe jelöli. Két kérdés azonnal adja magát. Egy élesszemű barátom szerint, valaki minél rosszabb, annál inkább lehet válogatott, vagyis igazolni véli a debütálást, ahogy azt is megérti Lipták, Laczkó, satöbbi ugyanúgy miért. A másik, hogy ennyire gyengék lennénk második sorból? Bjelkanovic itt van lassan másfél éve, láttuk már őt néhányszor játszani, de róla igaz az, hogy legjobb formája sem üti meg Debi legrosszabbját. Tandia most jött, róla semmit sem tudunk, csak annyit, hogy a kispadon mostanság ő ül Bjelka helyére, vagyis nála úgy látszik jobbnak tartja a szakvezetés. Aztán van még Lovric, aki ugyebár eredetileg belső védő, és csak szükségből játszott nálunk a jobbszélen, hogy mi már ott kedvelhessük meg az első féléve alapján. Legalább tesztből megnéznénk egyszer egy Baráth, Ignjatovic, Lovric, Novák/Vidovic összeállítású védelmet, mert
mert abban ugyan van két sérülésből visszatérő a balbunkóba, és ott van Lovresz is, de egy próbát talán megér. Debi szegény mostanság annyira, de annyira nem találja a helyét, hogy talán jól jönne neki néhány hét pihenő, esetleg néhány meccs a második csapatban, hogy újra felépíthesse magát. (Miközben persze azt se feledjük, Debi szinte végigjátszotta az elmúlt két évet alfától omegáig, Zalaegerszegtől Miskolcig, szóval van bőven meccs a lábában.)
És akkor Lovric. Az a Lovric, aki amikor megjött, sorra fejelgette a gólokat, abszolúte közönségkedvenc lett, ahogy sajátos mozgáskulturájával elindul felfelé, átlépi a felezővonalat, majd egy nagyot bikázik a labdába, hogy később beadásnak aposztrofálhassa azt a tévétársaság által kiküldött közvetítő. Mondjuk pontosnak csak elvétve neveztük ezeket a megoldásokat, de sokáig elnéztük, mert látszott rajta a hajtás, meg az akarat, hogy srácok, menjünk, csináljuk, ne tököljünk már annyit. Viszont azt sem szabad feledni, hogy egy ideje az ilyenek után már nem úgy ér vissza, már simán elfutnak mellette, megkerülik, hovatovább megalázzák. Lovric valahogy elvesztette azt a dinamikáját, amit érkezése után még annyira csodáltunk benne, lomhább lett, lassú, hibára hajlamos.
Figyeljük meg, az elmúlt időszak Honvédjának három kulcsfigurájáról beszéltünk az imént, akik lassan tartósan nevezhetők rossznak, gyengének. Tudom, kissé kinyílt a csipánk a tavalyi negyedik hely után, de épp akkor láttuk meg a hatalmas igazságot, hogy ebben a bajnokságban nem kell egy sereg extraklasszis az eredményhez, elég ha azok, akik megvannak, azok hoznak egy minimumot. De, hogy pont a kulcsjátékosok közül hárman ne, az sok.
Hogy mibe kapaszkodhatunk? Mondjuk a legutóbbi szezonban szinte végig szapult Délczegbe, aki közben megrázta magát, és mostanság szórja a gólokat (már egyáltalán nem a szegény ember Torghelléje). Vagy Diabyba, akit Supka egy téli edzőmeccsen még elzavart a vérbe, mert úgy viselkedett a pályán, ahogy az nem való, majd egész tavasszal körön kívül került, erre idén gólpasszokkal tömi a társakat. Netán Marshal, a kaposvári lúzer is néhány iszonyat gyenge kör után kinőtte magát, hoz egy remek átlagot, apróbb megingásokkal. Magyarán van perspektíva, és jó is ha a csatáraink jók, mert olyan úgy évek óta nem volt, de közben a Gege-Debreceni-Lovric-(visszatérő Kemenes) sortól várjuk mégis a hosszabbtávú koncepciót. Kellenének.
update: közben ránéztem fórumokon, és az derült ki, Gegét és Debit szinte kivétel nélkül mindenki dobná a kezdőből, Lovricot pedig vinné be középre, Baráthot át jobbra, és baloldalt Novák, vagy Vidovic. Félelmetesen egyrugóra jár sokak agya, ráadásul közben visszatért a jó Dieng Abass, vagyis nőttek a variációs lehetőségek.(További érdekesség, hogy mindenki másban nincs semmi érdekes, a csapat összetétele 8-9 poszton megegyezik a szurkolók által is elképzelttel.)
