Bár Mindenszentek napján a hét elején túl voltunk, a kísérteties árnyak úgy fest, mára értek a Bozsik gyepszőnyege fölé. Bíztató kezdés után a Bajzát gól borzalmasan nyűgös órát indított útjára a Szentélyben, melynek a végén másodperceken múlt, hogy most nem végletesen magunkba fordult poszttal jelentkezünk. Ám a Sors, a nagy forgatókönyvíró, másképp rendezte.

Jött ugyanis Sándorunk, ki más, és a sötétített üvegű védőhemüt futtában felcsatolva a homlokára, már villantotta is a heggesztőpisztolyt, így Dibusz kapitulált. Kellett a csöppnyi katarzis a sivárba fordulni tűnő estébe. És megjött. Mi pedig osztályozunk.

Mielőtt az olvasó a péklapátért indulna a spájzba, hogy hátbakínálja a poszt szerzőjét a pszeudo-erőltetett cím miatt, gyorsan szögezzük le: azért a "munkás" kitétel ezúttal nem csak a Pécsre volt igaz a szombati napomon. Itt az ősz, és a wekerlei lét, számos más gyönyörűsége ellenére ilyenkor igazi nyűggel bír: kb. naponta lehet avart takarítani a lassan évszázados platánok körül, s mire végigdolgozod a délelőttöt, ugyanannyi sárgult levelet hord fel a szél a megtisztítani szánt földfelületre, mint amennyit addig felszedtél. Sziszifuszi munka, 'zzeg, morogtam magamban permanensen délelőtt 10 és 13 óra között, hogy utána kiérve a Bozsikba a csapattal együtt ugyanezt éljem át.

Minden egyéb hamarosan. Én most csak annyit mondanék: innák! (És fogok is, mert erre kell. Sokat, nagyon sokat.)

(A videó a pécsi gólon kívül csak a második félidő eseményeit tartalmazza.)

Nincs mit szépítenem: a szerkesztőség tegnap igencsak felöntött a garatra. A találkozó apropója egyébként és mondhatni a blog első szülinapjának megünneplése volt, másrészt egy teszt, aminek alapján igen gyors határozat született, így a Puskin utcai Hrabal söröző hivatalosan is a szerkesztőség kedvencének nyilváníttatik, és a továbbiakban rendszeres látogatásunknak lesz kitéve. (Szövődmény: a szerkesztőség hivatalos söre 2-1 arányban a világos Francinuv lett, néhány korsóval megelőzve a Nezny Barbar félbarnát, valamint alaposan a Király utcai Kadarka házisörét.)

Bár úgy tűnhet, nagy volt bőr a képünkön, hogy volt bőrünk előre inni bárminemű sikerre, ezért gyorsan jelezném, a szerkesztőségi sörözés csütörtök éjféllel lezárta önmagát, azóta teljes intenzitással készülünk a szombat háromkor kezdődő Pécs elleni rangadóra. (Nem vagyunk elbizakodottak, mindig a következő feladat lebeg a szemünk előtt.)

A tovább után jön a szokásos beharang. (Apró kitekintés: évekkel ezelőtt egyetemista korú barátaimmal egyik akkoriban rendszeres pécsi hosszúhétvégénket töltöttük, és nappali bódultságunkban gondoltuk áldoznánk a kultúra oltárán is, mire egyikünk bemondta, mi lenne, ha megnéznénk az ókeresztény sörkamrákat. Hirtelen ennyi jut eszembe Pécsről, valamint a remek Flekken 1 és 2 éttermek, továbbá az Aranygaluska, ahol jómagunk is indultunk a névadói pályázaton egy szerény Flekken 3. pályamunkával.)

Csak egy? Pedig hosszabbnak tűnik  az időszak, legalábbis nekem. Pontosan egy éve, november 4.-én dobta ki Hanta az első posztot a CSAK blogra és indította útjára a Kispest mindennapjait, szurkolóinak életérzéseit, fájdalmait és örömeit, szép és borzalmas emlékeit egyaránt rögzíteni hivatott oldalunkat.

Emlékszem arra péntekre, reggel volt és igen rosszkedvűen ültem benn a monitor előtt, borús idő, sok meló, mindenszar, mindenkimenjenafaxba hangulat, mikor jött Babar levele, hogy te, a Népsportnál indítanak ilyen magyar fociblogokat, keresnek arcokat az egyes csapatokhoz, a Honvédnak még nincs, nem írsz, neked biztos menne, úgyis annyi hülyeséget dumálsz az oldalvonal mellett a meccsek alatt...? Az ötlet rögtön megmozgatott, nyilván. Megmozgatott? Aznapra annyi volt a melónak... jöhetett minisztériumi megbízás vagy határidős kutatómunka, az én fejemben már az ötletek cikáztak, hogy kéne beszámolókat írni, honnan legyenek a fotók, hogyan vegyük bele a gyerekkor emlékeit... végre nem csak passzívan lenyomom a riportokat a honvedfc.hu-nak hanem tolhatom a véleményt is. Mer' az mindig van. Aztán írtam a címre, ami meg volt adva, verebesmagus, hát ez milyen ismerős, hogy azt ne mondjam gyanús - és persze hogy a labdabiztos blogról virtuálisan régóta ismert Hanta lapul a levesláda mögött. Ő pedig örömmel fogadta a jelentkezést, este már Honvéd-Győr beszámolót írtam, másnap elindult a visszaemlékező sorozat, és azóta itt vagyok.

Volt egy régi adósságom. A család egyik ága nyíregyházi, így viszonylag rendszeresen előfordulok a Bp. Nyugati - Nyíregyháza vasútvonalon, órákon át zötykölődve az olykor légkondihibás vagonokban, szagolva a mértani pontossággal 20 kilométerenként kinyitott házipálinkás üvegekből kiáramló cefreszagot, kerek szemekkel bámulva a néniket, akik három harapásra, miközben élettörténetük egy jelentékeny részét mesélik el alkalmi partnereiknek, szóval három harapásra tüntetnek el tetszőleges méretű rántotthúsos zsömléket. És azok a kilógó paprikadarabok, mert az oldalt fityegő aszott paprikafoszlány elmaradhatatlan kelléke a tetszőleges méretű útiszendvicseknek.

Vasárnap azonban megtört valami, és életemben először, a sok-sok átutazás után végre Debrecen földjére léptem. A tovább után a régi adósság letudásának érdektelen története.

Ahogy már beharangozónkban jeleztük: keretes szerkezetbe foglalta a hosszú hétvégével egybekötött nagyerdei vizit az idei Honvédos utazó-évünket - és abban is bíztunk, hogy számszakilag is igaz lesz ez, azaz (legalább) egy döntetlennel térhetünk haza a cívis katlanból. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy mindez így is történt, és egy küzdelmes, fogcsikorgatós meccsen elértük, hogy a szezonban az első klubként pontot szerezzünk az igazi oroszlánbarlangnak számító Oláh Gábor utcában.

Már a találkozóra megérkezve és átküzdve magunkat a rendőrkordonok során, látszott, hogy szépen özönlik a nép a sporttelepre. Az akkreditáció perceit követően a fotóskollega a pálya széle felé vette az irányt, mi pedig a sajtópáholy irányába igyekeztünk, ahol helyet foglalva az is kiderült: ha telt ház nem is, de combos nézősereg várja a forduló rangadóját. Köröttünk a főlelátón decens cívisek sora köszöntötte lelkes tapssal az övét, a szürkületben markáns őszi lombszíneket produkáló fák a szembeoldalon pedig olyan hatást keltettek, mintha valami ódon olajfestmény adná a tájképi keretet a sporttelepnek. Valljuk meg, azért van egy hangulata ezeknek a nagyerdei focifiesztáknak - főleg ha Kispestünk nem alárendelt szerepért jelentkezik be, s ponttal-pontokkal távozunk, hogy a supkai credó-t idézzem.

Egy klasszisteljesítmény és számos brusztoló harcos - ez kellett ahhoz, hogy bosszantó hibáink ellenére az első csapat legyünk, aki pontot hoz el a Hajdúságból idén. Ki szerez Debrecenben vendégként pontot? CSAK A KISPEST! Osztályozunk, tehát vagyunk.

Az idei év első nagyobb, komolyabb túrája Debrecenbe vitt minket, s minő véletlen, az a koratavaszi nap ugyanúgy egy hosszú hétvégébe esett bele, mint a mostani. A különbség mégsem elhanyagolható. Akkor 2 vereség után, a kiesés rémétől sem függetlenítve magunkat utaztunk a cívisvárosba, míg ezúttal az első helyen álló DVSC-hez úgy indulunk vizitálni, hogy 3. helyen vagyunk. Igen, 13 forduló után. Hittük volna? Nem nagyon. De evés közben jön meg az étvágy!