Bár az újpesti játék okozta csúf kelés még nem száradt le egészen a kispesti fizimiskáról, azért Supka mester és a csapat végül egy nagy fehér flastrommal azért elfedte a csúf heget, kb így összegezhetjük a tegnapi este történéseit. Ahogy vártuk, sajnos kevés néző előtt, viszont remek időben feszült egymásnak a két csapat és részünkről egy borzalmas első félidőt -mely után magam biztos voltam a szokásos, utóbbi évekbeli Sió elleni 0:1-ek, 1:2-k folytatásában, végül nem ez történt, hanem szerencsére a csapat mutatott egy kicsit a tavaly tavaszi hazai biztos menetelés-féleségből - a retrohangulatot fokozandó a 3 gólból kettőt a tavalyi áprilisi hősök, Lovrics és Ivancsics szállítottak. 3:1 tehát ide, de lehetett volna több is, így némileg megenyhült szívvel osztályozhat a szűk egy hete még gyehennáért kiáltó RW. Nézzük!

Subject: siofoki behari
From: vegh_hanta
To: csakblog 
ir valaki? en belemerultem egy monstrebb posztba az 1920-as evunkrol. a beszamolot vallalom, es het elejere kiteszem ezt is.

...igen, vannak ilyen szakaszok az életben - privát szférában, melóban, mindenhol. És a szurkerségben is - s mivel jónéhányunknál ez az említett halmaz igen széles metszetet alkot az Élettel magával (kinek szélesebbet, kinek szűkebbet, de senkinél nem irrelevánsat), így hatványozottan igaz rá a fentebb említett ciklikusság, s a hullámvölgyek nehézkes feldolgozhatósága. Na én most épp egy ilyen völgyben ülök és a csapat nem sokat segít a felpörgésben.

Az 1909.hu szurkolói blogon jelent meg minap egy válaszcikk, amiben - az egyéb tartalmakhoz kapcsolódóan -  érvként előjött a legendás kispesti profiper kérdésköre, mint a szurkolói öndefiníciónk egyik sarokpontja, a sosemlett alternatív történelmünk origója. Idézem:

Lehetett volna nagy csapat Kispesten már a húszas években is (egy MK serleget azért begyűjtöttünk a kommunistának éppen nem nevezhető időszakban), de miközben a szomszédkerületekben tiltott módon pénzért fociztak, addig nálunk az egyébként előző évben az élvonalban második helyen végzett Kispest játékosai elfogadtak némi ruhaneműt. Ez szúrta az akkori élcsapatok szemét, és ha már a pályán nem mindig tudtak elintézni, a tőke és a döntéshozók gyorsan melléjük álltak. Az már csak hab volt a tortán, hogy az eltiltott legjobbjainkat az élcsapatnak számító két klub azon nyomban le is igazolhatta…

Talán kevesen ismerik a történet hátterét, így itt az alkalom, megpróbáljuk kellően körüljárni a témát.

Nyafogni fogok most egy sort.

Folyton panaszkodunk, hogy nincs állandóság a magyar futballban, hogy kiszámíthatatlan minden, lehetetlen tervezni. Blődliség. Ha valami igazán fix az MLSZ kőérberkeiben, akkor az maga a kiszámíthatatlanság. Erre pedig lehet alapozni. Illetve lehetetlen.

A vasárnap esti Újpest elleni vereségnek lett egy sajnálatos és nem várt következménye. Internetes közösségi hálózatokon terjedni kezdett az a pletyka, hogy három, a mérkőzésen vélhetően majd pályára lépő játékos előre lebeszélte a végkimenetelt. Nagyjából az Újpest bennmaradását.

Nehéz elhinni, így inkább nem is tesszük. Nem tesszük annak ellenére sem, hogy a mérkőzés három döntő momentuma is igen érdekes módon alakult. Egy rövid hazaadás, egy kihagyott büntető, és egy méretesebb védelmi hiba. Nem hisszük, mert elfogadjuk: van ilyen. Ritkán, de van.

A rövid hazaadás és a rövid felszabadítás valóban dühítő hiba, de a gólhoz kellett egy újpesti játékos is, aki jó negyvenről képes volt visszaívelni a kapuba. A kihagyott tizenegyes szintúgy dühítő, pláne egy olyan játékostól, aki egyébként remek rugótechnikával bír, aki háromszor már berúgta idén, és aki legutóbb szintén kihagyta. A kihagyott tizenegyeshez tartozik, hogy a büntetőhöz vezető szituáció épp a büntetőt kihagyó játékos passzából alakult ki. Vagyis adott egy kvázigólpasszt, hogy utána büntetőt hibázzon. Életszerűtlen. Ráadásul így, ráadásul szinte napra három évvel egy félelmetesen hasonlóan elrontott büntető után.

Az iménti eset kiváló apropó, hogy önálló posztot szentelhessünk a bundázás lélektanának, elméletének.

Állítólag.
Állítólag látták őket.
Állítólag hárman voltak.
Állítólag hárman kávéztak.
Állítólag hárman kávéztak, és beszélgettek. Állítólag.
Állítólag szívességet is kértek.
Állítólag majd visszaadják.
Állítólag barátok, de legalább ismerősök.
Állítólag.

Mások nem.
Mások nem keresték őket, vagy nem gondolták, lehet keresni.
Mások talán nem akarnak bennmaradni?
Másoknak nem kell a baráti szívesség?
Mások már kiestek, legközelebb nem tudnák visszaadni?
Mások ezzel így ki is estek.

Miért gondolják, hogy maradnak?
Miért gondolják, hogy nem buknak le?
Miért gondolják, hogy a szurkoló nem gyártja le az saját elméletét?

Persze minden csak állítólag.
Persze minden csak a mások állítása.
Persze mindez csak kitaláció.
Állítólag.

Kezdjük menten a szikár ténnyel, hogy aztán beleáshassuk magunkat kicsit a mögöttesebb jelentéstartalmakba: picsaszarok voltunk tegnap az Újpest ellen. Figyelem, nem csak úgy szimplán szarok, hanem egyenesen picsaszarok. (Már elnézést az erős, és egyben a maga nemében vulgáris jelzőért.)

Olyan nincs, hogy egy agyonnyerhető meccset egyszerűen odadobunk az ellenfélnek, miközben a Kecsó nyert mögöttünk, a Videoton meg előttünk. Így lettünk szépen, lassan tavaszra középcsapat. Egyelőre még élközépcsapat, de ha a következő hetekben sűrűn hozunk hasonló formát, előbb középközépcsapat, majd a középmezőny alsóbb régióiba tartozó csapat is lehet még belőlünk. Akarjuk ezt egy ilyen csodás ősz után?