Nyári igazolásunk, a sokáig sérült Mamadou Diakite iramodik meg a Haladás elleni hazai Ligakupa-meccs első félidejének közepén, hogy aztán senkitől sem zavartatva essen össze.

Az orvosi stáb berohan, gyorsdiagnosztizál, majd Lajtaváry Buda kiszól a padhoz: "Marco!", miközben kezeivel a csere egyezményes jelét pörgeti. Rossi fogja az infót, amit egy egyszerű vállrándítás kíséretében veszi tudomásul, szinte egykedvűen, és int Nagy Gerinek, készüljön. Mintha nem is érdekelné az egész. (Miután a meccset végigdühöngi, végigpörgi a pad mellett, úgy gondoljuk, a mozdulat egyértelműen Diakite sérülésének szólt.)

A találkozó végén épp az eredményjelzőnkhöz közelebbi közvetítőállvány mellett szédelegtem a látottaktól, amikor a következő csodás jelenetnek lehettem tanúja: Mamadou "állítólag a legnagyobb igazolás vagyok idén csak mindkét térdem tropa" Diakité elmaradhatatlan bézbólsatyi - fehér monumentfülhallgató kombójával hesszeli a kiürülő pályát, mire kiront hozzá az öltözőfolyosóról Sunnyboy, kétszer körbefutja, és a "Big Sex, Big Sex" felettébb tartalmas felkiáltás háromszori elismétlését követően visszarongyol a Tribün alá. Az est legértékelhetőbb jelenete volt - és ennél többet a máról nem kell mondanom.

Most mit írjunk egy ilyen meccs után? Vicceskedni kinek van kedve ilyenkor, dicsérni nem tudunk, szidni mint a bokrot azt igen, de sok értelme annak sincs. Itt a poszt, hogy tartsuk a szokást, de most többet ettől ne is várjunk -nem mintha ezt tenné bárki is...

Péntek ötkor Honvéd-Pécs a Bozsikban, vagyis az MLSZ által a bajnokságba kódolt rotációs rendszer szerint ezúttal mi szapuljuk a kőérberki sóhivatalt. Mert ez az időpont tényleg abszurd. Értjük mi, hogy a tévé nagy érdek, és fontos menél több meccset közvetíttetni, de miért pont péntek ötkor? Kezitcsókolom, nagyjából 20 éve volt itt egy rendszerváltás, ahol sok egyéb mellett nemet mondtunk a pénteken kettőkor bezáró bankokra, az állandóan szünetelő hivatalokra, szinte csak nappal nyitva tartó közértekre. Fogyasztói társadalmat akartunk, és azon belül is fogyasztani. Pénteken ötkor egy tisztes európai polgár még javában dolgozik, vagy pont abbahagyja, függően a foglalkozásától. Egy dolog azonban tutifix, nemhogy a meccsre, de sokszor még a szomszédos kocsmába se ér át, hogy láthassa kedvenceit. A péntek öt maga a halál, a nyolcadik főbűn, a tizenharmadik hónap Kiszel Tünde naptárában! Pécsről amúgy végképp lehetetlen.

Ennyit a rajtunk kívüli dolgokról, nehogy felületet adjunk Szerethető Sándorbának, és nekünk is beszóljon, mint van Gaalnak, hogy ahogy az ellenfél csapatáról, úgy az MLSZ naptárról alkotott elképzeléséről se illik kimondani, amit látunk: szervezetlen.

Ez a Kecskemét már csak ilyen. Szentül hiszem, hogy előbb pottyannak ki az élvonalból, minthogy mi elvernénk őket valaha. Egyszerűen mindegy ki az edzőnk, kik a játékosaink, milyen formában vagyunk, vagy ugyanezek náluk. Egy Kecskemét-Honvéd egyszerűen független a valóságtól, annak sajátos mikroverzuma van, amiben csak egy igazság létezhet: a kecsói győzelem, és a Honvéd veresége. Uff, ez a törvény, kalumet jobbra továbbad.

Mit lehet ezek után írni? Milyen érzései lehetnek egy honvédosnak néhány nappal a meccs után? Mondjuk semmilyen.  Úgy álltunk a kivégzőosztag elé, hogy magunkban jó előre lerendeztünk mindent, megtaláltuk a hőn áhított lelki nyugalmunkat, békével adtuk át magunkat az elmúlásnak. Hazafelé a sztrádán alig-alig kerültek szóba az akkor még imént történtek. Pedig lenne miről beszélnünk, igaz, aljas, undorító, szemét dolog pont Kecskemét után, de ha valamikor, akkor most kell megrázni a tabufát, hátha lehullik róla egy-két ki nem mondott, vagy csak távolról kerülgetett érzés.

(Kitekintő: a blogger legnagyobb ellensége ugyebár az idő, mert itt kötelesség legfeljebb magunkkal és veletek szemben van, vagyis valamivel fontosabb, mintha állásból csinálnánk, de ettől még egy fikarcnyi többletidőnk sincs, vagyis a kecsói személyes, a játékosfikázás és a pécsi beharangozó most kissé összeér.)

..."a Dubecz, Borgulya, Gabala sztenderd sérültek"-szavalta komoran Komora Imre bá', az azóta megszépült emlékű exdirektor 1999 nyarán, egy Dorog elleni MK meccs előtt. SZTENDERD. A szó csodásan illik a Kecsó elleni eredményeinkre. Kvázi SZTENDERD. Vagy egy véletlen iksz, vagy (méginkább) konstans Szofoklész. Tegnap sajnos az utóbbi. Sose tudunk kilépni ebből a folyómederből?-kérdezhetjük elcsigázva. Hát úgy néz ki: nem! Kedvetlen értékelés a hajtás után.

Akkor beszéljünk a hüvelygombáról. Mármint az van most, hogy ez legyen egy igazán szűkkörű Kecskemét-Honvéd beharangozó, tele mindenféle esetleg nonpíszí tartalommal, meg kecsói haverokkal, vagyis nem a szokásos módon, teljesen más határokat feszegetve.

Ugyan korántsem mondhatjuk, hogy idei legemlékezetesebb produkciónkat nyújtottuk tegnap délután (a Vidi ellen idegenben, a Diós ellen otthon és a Paks elleni hazai második félidejében jóval átgondoltabb és jobb teljesítményt hozott a csapat), azért nem lehetünk elkeseredve. Ha az utolsó 20 percet feledjük, akkor úgy összegezhetünk: mégiscsak láttunk 8 gólt, abból 5 a miénk volt, és egyik se ronda, olyannyira nem, hogy a III. félidő című esztrádműsorban Nyilasi mester is akármelyikre bólinthatna, legalább akkora lendülettel, mint a Kispesten szép emlékezetű Ndjodo kartárs tette azt László Sonka orrcsontja vagy épp az öltözőbe merészkedő fradista utcai harcos orcája felé épp aktuális megposszanásaikor. Alapvetően dicsérni fogunk tehát (mert alapvetően ezt szeretjük tenni, ha a csapatról van szó), max néhol az olvasókkal együtt gondolatban megjegyezzük, hogy azért a végéért kár, és legközelebb vigyázzunk, nehogy megbosszulja magát mindez.

Félgőzzel, és egy átaludt, buta hibákkal tarkított utolsó negyed órával is biztosan vertük a mumus Kaposvárt, akik ellen mindig, de mindig unalmas, szörnyű meccseket nyomunk itthon. Nos, nagy játék ma se volt, ellenben 5 remekbe szabott gól, egy Ivancsics kapufa és 3 beszivolált leventegól - azok igen. Igazi flúgos futam (lassított felvételben), amiből most jól jöttünk ki, így jó pár Kispest-drukkernek lesz fényesebb a vasárnapi napsütés. Benyomás-dús szubjektivizmus a hajtás után.

A nyolcadik fordulóban a Kaposvárt fogadjuk, és mivel Szabi visszatér, ráadásul az ellenfél sincs az MTK és a Loki szintjén, talán győzni kéne.

De még mielőtt erre terelnénk a szót, meg kell álljunk egy pillanatra Vi. Zoltánnál, a fogadási csalással összefüggő letartóztatás-sorozat legújabb ügyfelénél. Nem maga a hír a megdöbbentő, lelátói körökben elég sokak neve pörög, munt lehetséges majdani gyanúsított, sokkal inkább a Nemzeti Sport vonatkozó cikkének egy elszólása. Idézem:

A Cegléd védőjét korábban szakmai okokra hivatkozva tanácsolták el Bajáról, illetve egyike volt annak az öt Honvéd-játékosnak, akitől hasonló ok miatt vált meg a kispesti klubvezetés.

Vagyis Vi. Zoltán egyike volt a kispesti ötöknek, akiket hasonló okok miatt tettünk lapátra. Ez mióta tény? Mármint, hogy a kispesti ötök (S. Mico, R. Balázs, P. Tibor, Vi. Zoltán és már nem is tudom ki, talán H. Zoltán, estleg F. Tamás) bundáztak, vagy legalább azzal erősen megvádolhatók? Még sehol sem láttam így leírva, kimondva. Szomorú, minden más eddig csak pletyka volt, még ha gyakran felmerülő is. (Az pedig külön vicces, hogy Vi. Zoltán nem azért Vi., merthogy a hasonlóan rövid családnevű Lenin rokona, hanem mert már annyi a gyanúsított, hogy kezdenek elfogyni az egy betűből ls egy keresztnévből álló kombinációk az ábécéből.)

Mindegy, ez már a múlt, a lényeg a soron következő, amit ezúttal Kaposvárnak hívnak. Esetleg Rákóczinak, de az ugyanaz.