cstemp

cstemp

Hidi bízik a tavaszi több lehetőségben

2010. december 07. - csakteszt

A hétvégén a Ligakupa-derbit követően a klubház melegében Hidi Patrikot kaptuk mikrofonvégre, értékelje az őszt.

Hogy látta a csapatot, magát és mit vár a tavasztól.

A fiatal középpályás nem úszta meg az ilyenkor obligát "micsinálszkarácsonykor" kérdést sem.

Fotóforrás: honvedfc.hu

A Supka-SWOT

Megígértük, hát tartjuk a szavunk. A pénteki eseményeken való kezdeti meglepődést követő gyors posztváltásban már jeleztük, hogy itten nagy elemzésekkel jövünk elő edzőügyben, s lesz majd interjú is. Hát elemzések helyett kummantás (meg jóféle belga söröktől való megfáradás) jött a hétvégén, interjút meg Supka mester adott a Népszavától kezdve a Duna TV-n át a hivatalos honlapig bezárólag boldog-boldogtalannak csak mi csúsztunk le róla. Debüt így csak januárban vagy tavasszal, írott vekengés viszont most, hanganyag nélkül, poszt pro és kontra, ahogy a Bëlga énekli. Polemizálás a hajtás után.

 

Tovább

Supka! II.

Egyelőre hantához hasonlóan én is csak ocsúdok.

Blogalapító atyánk majd délután értekezik miután villámgyors miniposztjában némi megelőző  tudatmódosítást helyezett kilátásba, én meg majd kommentelek. Munkamegosztásunk kiteljesítendő, holnap viszont bevállalok egy ligakupa-vizitet a Bozsikba, hátha sikerül mikrofonvégre kapni a régi-új edzőt.

...még mindig csak nézek mint hal a szatyorból.

Fotóforrás: fn.hu.

Megy a ballaszt? - II. felvonás

Úgy fest, ismét beindult a nagyüzemi szerződésbontás csapatunknál ahogy azt megszokhattuk. A tegnapi 2 magyar - 1 spanyol leosztás ma 3 külföldi munkaválallóra módosult, elbocsátó szép üzenet várta ugyanis öltözőszekrényében reggel Coirát, Sztokics Jocót és a számomra már most felejthetetlen Alfi Lacalle-t. Összességében így már 4 Morales bébi távozott a klubtól, tényleg koncepcióváltás elé nézünk? A tegnapihoz hasonló merengés a hajtás után.

Tovább

Megy a ballaszt? - A keretbeli változások margójára

Bár hanta megelőzött egy pöpec kis glosszával mint azt épp most láttam, de ha  már megírtam kis elmélkedésemet most reggel, így munkakezdés előtt egy jó kefír mellett, nem hagyom a süllyesztőbe kerülni, bár a téma némileg átfed.

A napokban számolt be hivatalos klubhonlapunk 2 részletben a félidények végén szokásos tisztogatási köreink első etapjáról. Röviden összefoglalva: szerződése lejárta előtt búcsúzik Németh Gábor és Zsolesz, míg a vokuhila frizura egy különösen irritáló verzióját a magyar futballistadivatba újból beplántálni próbáló Cuerda is kapott egy madridi Wizzair-jegyet egy a Puskás Ferenc utca 1-3 alatt bejegyzett faxszámról. Lesz viszont érkező is, Amerikából jöttem (vissza) jelszóval. A következőkben ezen változásokon merengünk.

Tovább

Nyugi van, és ez jó

Furcsa nap ez a mai, de nem feltétlen vészes. Egyrészt végre megszólalt, és megnyugtatókat mondott a tulajdonos, másrészt mentek és jöttek játékosok a keretből/be. A harmadik pedig egy tény, hogy egyetértünk a pályamizériás-halasztós cumóban is. Sorban akkor mindet.

Tovább

Újabb döntetlen - Kispest-Vasas 0:0

fotó: BabarNem sikerült megtörni a hazai pálya "átkát" a Vasas ellen sem a pénteki, fogcsikorgatóan hideg estén. A képlet a még kitartó Kispest drukkerek számára a megszokott volt: meddő mezőnyfölényben nyomuló, becsülettel küzdő, ám a 16-os előtt jobbára tehetetlen csapatunk megtesz mindent, de nem jön össze a végső siker. Mindenképp pozitívum azonban Szalai mb. edző bátor hozzányúlása az MFA ifjú tehetségeihez: az Eger elleni hétközi MK-siker 3 akadémiker-debütje után ezúttal két kadét esett át az NB1-es tűzkeresztségen. Részletekért, osztályozókönyvért KATT.

Tovább
süti beállítások módosítása