Van néhány dolog, ami igencsak közös bennünk mostani vendégszerzőnkkel, Németh Lacival. Egyrészt mindketten szeretjük a Balkán hangulatát, ami nem feltétlen a Balatont mostanság csereszabatosan helyettesítő Horvátországot jelenti, hanem jóval inkább Boszniát, Montenegrót és Macedóniát, vagyis az egésznek a közepét, mást ne mondjunk, lelkét. Hogy mit is jelent a belső-Balkán, arra elég annyit érzékeltetésül, a bureket onnan mindenki nemzeti ételének vallja, és komoly vitát folytat másokkal, hogy melyik az igazi. (Részemről a macedón, illetve a szkopjei eresztést érzem a legerősebbnek, de nem marad el mögötte sokkal a boszniai vidéken fellelhető, sőt, az albán leveles sem.)

Mivel szurkolók vagyunk, második közös szenvedélyünk, a sör nyilván adott, és itt most lehet kissé a szerzőtárs RW lelkébe gázolok, de számomra igenis iható, hovatovább jónak nevezhető nem kevés balkáni sör, főként a boszniai Sarajevsko világosa, valamint az albán Tirana prémiummárkája, ami bár nem túl szénsavas, de legalább a maga módján finom, vagy ha más nem, egy hát alatt megszokható.

A harmadik a Honvéd, de mivel egy kispesti blogon vagyunk, ez adottnak tekinthető.

A lényeg, hogy Laci a Kispest mindenhol jelmondatot komolyan véve, és amíg mi kikaptunk Debrecenben, leszaladt Szarajevóba, hogy futással múlassa az idejét. Az részünkről már eleve tiszteletreméltó dolog, hogy félmaraton, minden mást pedig olvassunk el tőle a hajtás után, néhány képpel megtoldva. (Innen is köszönjük a vendégposztot, jó látni, hogy másnak is fontos a Honvéd név megismertetése, és büszke felvállalása az országhatárokon túl.)

Kezdjük azzal, hogy mivel Pesten maradtunk, így megúsztunk egy legalább három órás kesergést hazafelé a sztrádán, ami úgy szokott kinézni, hogy általában négyen vagyunk a kocsiban, mondjuk a magunkét, de gondosan mindenki mást, és alapvetően rossz nekünk. Azzal, hogy a meccset Pesten, az Útwengeresek törzshelyén, a Pause caféban néztük, legalább kicsit beleszagolhattunk mi is, milyen az, amikor egy drukker a fotelból tehetetlen, mert bárhogy is ordít a tévének, az semmi egy valódi erőt adó szurkoláshoz képest, ráadásul felesleges is. Tehetetlen dühünk társaságában fogyasztottuk tehát az elénk rakott söröket.

Ilyen nincs basszameg! Értem én, hogy a szegény embert az ág is húzza, valamint, a baj nem jár egyedül és hasonló népi bölcsességek, de ennyire szerencsétlenek tényleg már csak mi lehetünk. Kemenes Szabi eltiltása még tart, erre Czuczi Marczi megsérül az egyik edzésünkön, vagyis pontosabban agyrázkódást szenvedett, ahogy azt első hírek szóltak. (Azóta kiderült, a nyelvét nyelte le. Az se sokkal jobb.)

A klubhonlap bizakodó, hogy Marczi akár rendbe is jöhet a Loki elleni meccsig, de ha mégsem, és hogy mi lesz a vészforgatókönyv, arra nincs egy fia utalás sem a szövegben. A nagycsapat keretéhez elméletileg két kapus tartozik: Kemenes és Czuczi, tehát ha marad minden a jelenlegi állás szerint, akkor ez eddig nulla lehetőség. A Honvéd-MFA néven futó NB II-es csapatnál szintén ketten vannak: Szemerédi és Vereckei, és persze ne feledkezzünk meg a Rossi mellett kapusedzősködő Tóth Ivánról sem. Mondjuk Iván 42 éves, ami elsőre idősnek tűnhet, de azért volt már példa ennél a kornál acélosabb visszatérésre is a diósgyőri Verébről, aki 1998-ban Rácz és Nota sérülése miatt, csaknem 50 évesen hozott le egy meccset.

Szóval van gond dögivel. Az elmúlt meccseken Czuczi mögött az idén decemberben 19 éves Szemerédi Norbert ült, vagyis vélhetően neki kellene kezdenie (és persze debütálna) Debrecenben. Norbinak felnőtt szinten eddig mindössze egyetlen meccse van, az is még tavalyról de legalább az NB II-es csapatban, amúgy pedig azt az idényt az U19-eseknél védte végig. Ha úgy adódna, hogy játszania kell, akkor reméljük megismétlődik egy hasonló csoda, mint volt Vezér Ádival, aki még 17 sem volt, amikor bemutatkozott a BVSC-ben, és 18 sem, amikor már kölcsönvettük a Sampdoriát is elpicsázó csapatunkba, hogy utána hosszú éveken át ő legyen az alapértelmezett kapusunk.

Rossi mellékesen gondolkozhat úgy is, hogy neki inkább egy játékban lévő kapus kell, ebben az esetben a 20 éves Vereckei Dánielre eshet a választása. Dani idén a második csapat kezdőkapusa, kivéve egyetlen meccset, amikor az eltiltott, de ebben a ligában szerepeltethető Kemenes védett helyette. Érdekesség, hogy cseréjének ugyanazt a Szemerédit nevezik rendre, akit az NB I-es meccsekre is Czuczi mögé. Vereckei mellett szól tehát, hogy játszik, valamint, hogy 14 NB III-as, és 12 NB II-es meccsével jóval tapasztaltabbnak számít Szemerédinél.

Reméljük Czuczi felépül, de ha nem, akkor majd nem irigyeljük Rossi mestert, mert hét forduló alatt kétszer kezdetni debütáló fiatal kapust az élvonalban az nem épp egy edző álma.

Hétvégén ettől függetlenül bajnoki fordulót is rendeznek, mi pedig megyünk Debrecenbe, de most őszintén, az a legkevesebb, hogy ott mit játszunk. Örülünk, hogy Varga Józsika kihajtotta magát a válogatottban, ezért fáradt(!), hogy visszatért Cvitkovics Cicó, de le is sérült egy félelmetesen hajtós Ligakupa-derbin, tehát ellenünk majd nem játszik, hogy Mészáros szintén sérült, pedig láttuk, elkelt volna a hollandok ellen betliző védelemben, de majd így - ha felépül - bepótolhatja Délczeggel.

Jó ez a Loki amúgy, és/de egyelőre még nem a mi szintünk. Ott ha valahol hiányposzt van, akkor igazolnak rá egy tehetséget, vagy legalább egy ismert játékost, miközben mi fiatalokat hozunk a Talent-programunkba. Érezni a nem is annyira finom különbséget?

Érezni hát, de a pályán talán majd nem. Idén azért nem vagyunk rosszak, sőt, a védelmünkre simán büszkék lehetünk, ráadásul úgy tűnik, hogy pusztán minőségi támadókkal nem lehet megverni, kell hozzá egy fineszes, valami többletet mutató középpályás is. A lényeg, hogy Debrecenben vannak ilyenek, de vagy sérültek (Cicó, Bouadla - aki egyébként mi a toszt keres Magyarországon ezzel a tudással?), vagy Szakálynak hívják őket, és akkor rosszak, de valamiért mégis agyonmagasztaltak a sajtó és a válogatott-behívók alapján. Ha őt és az esetleg középen kezdő Vargát sikerül megfogni, ha Lovricot nem futtatják szét a szélen, akkor a döntetlen alapnak tűnik, minden más pedig elérhetőnek. (Figyelem, és fontos megjegyeznem, hogy ez nem olyan esetleg elérhető döntetlen, mint amiről szó volt a hollandok előtti hétfőn, hanem tessék tényleg komolyan venni, mert ez felvállalható bárki előtt a kiröhögés komolyabb veszélye nélkül.)

Menjünk csak játszani egy jót Debrecenbe, nekünk nem őket kell elvernünk (pláne nem a jelenlegi helyzetünkben), de örüljünk minden egyes elhozott pontnak, mert azt nem sokan fogják megismételni a későbbiekben. Amúgy pedig jön a klasszikus kérdés, hogy mi történik akkor, amikor az áttörhetetlen fal a mindent elsöprő erővel találkozik, vagy esetünkre lefordítva: mi történik akkor, ha az otthon 100%-os csapat fogadja az idegenben 100%-os, gólt sem kapó csapatot?

Poszt megnyitása mobilon: QR-kód.

Az ugye nem lehet kérdés, hogy a Fradi, az MTK és az Újpest mellett/mögött a Honvéd (Kispest) a negyedik legjelentősebb magyar klub. Egyszerűen mert vannak olyanok, hogy történelmi tények, és ezen belül rovar-bogár módjára sporttörténelmi tények. Például az egy tény, hogy Szent István király volt a natív történelemben, és Pisont István szintén, csak sport előtaggal. Ahogy a római birodalom elbukott a történelem ítélőszéke előtt, ugyanúgy 54-ben mi is elbuktunk, csak épp Ling sporttárs ítéletei alapján. Marx szerint az emberiség története osztályharcok története, a Haladás drukkerei szerint viszont osztályváltások története. Sport és történelem egy és ugyanaz, bár ezt most nem bizonyítjuk, hanem megelégszünk annyival, hogy finoman érzékeltettünk két párhuzamost, amik a végtelenben találkoznak Vanczák érdem nélküli válogatottságainak számával.

Lement hat forduló a bajnokságból, vagyis az egésznek az ötöde, és az őszi szezonnak is nagyjából a harmada, tehát illendő lenne valamilyen szinten összefoglalnunk az eddig történteket. Eredetileg múlt hét közepére, az MTK elleni meccs előttre terveztük soros zanzánkat, de aztán máshogy alakult, így legalább ki tudjuk használni a két hétnyi bajnoki szünetet, hiszen Szerethető Sanyibá armadája Andorra ellen indul újabb csúcsokat meghódítani a nemzetközi futballtérkép eddig fehéren maradt foltjaiból. (További adalék, hogy a harminc ugyanúgy osztható maradék nélkül hattal, ahogy öttel is, vagyis ez a kis csúszás nem számít, vagy ahogy egy jeles barátom mondotta, amikor matekot, mint tárgyat kellett felvennie, de mivel az előre kinézett csoport addigra már tele volt, ezért odaállt a tanárnő elé, és ennyit szólt: „Tanárnő, de hiszen én nem osztok, nem szorzok.”)

1987. augusztus 30-án jött világra legújabb játékosunk, a kőkemény szenegáli centerhalf. Vagy nem. Olyan források is léteznek ugyanis, amelyek az afrikáner spíler születésnapját korábbra, illetve még korábbra teszik. A kérdésre nyilván az MLSZ-adatbázis fog végleges választ adni, ha szüksége lesz magyarországi játékengedélyre a Talent Programba (TalP) érkező fiúnak.

„Woohoo, nagyon örülök, LOL”– fogalmazta meg érzelmeit a program koordinátora, Joel „Sunnyboy” Toe Tandia leigazolása után. „A mi feladatunk igazából a jókedv biztosítása a klubnál. Az akadémiásokkal szívesen pingpongozunk, eldiskurálunk az edzőkkel akár szakmai vagy magánéleti kérdésekről is, közös képeket készítünk a játékosokkal az öltözőben vagy a Segafredo-ban, és elhozzuk a tulajdonos kocsiját a szervizből, ha épp összetöri parkolás közben. Cserébe néha azért pályára lépünk az NB II-ben, ezekért az alkalmakért Hooters-bérletben fizet a klub, ha épp nincs raktáron csokoládé. LOL.”

Kíváncsian várjuk, mennyi lehetőséget kap a jó Tandia, addig is itt a Nice-es időszakát összefoglaló vidi.

Még kora egyetemista koromban, amikor viszonylag gyakran megfordult az MHH (ma már Hammerworld) zenei havilap a kezemben, emlékszem, egy Vadon János -féle lemezajánló kapcsán olvastam a "stílus-helyes" megnevezést. Azt hiszem, így írták. Ott a lényeg a definíció ilyen-olyan körülírásán túl annyi volt, hogy az adott lemez/könyv/borító, akármire használjuk a kifejezést, szóval az adott tárgy "nagyon ott van szeren",  "okés", el lett találva. Én erre mondanám, hogy true.

Ahogy beszámolónkban is írtuk, a tegnapi este nem igazán az a nap volt amelyről 2007-es indulónk harsog, ti. "a Honvéd napja eljött már". A csapat elismerendően küzdött, hajtott, ami ezúttal csak egy szépítő gólra volt elég a közepes teljesítménnyel is magabiztosan játszó fiatal MTK ellen. Nem is szidjuk a srácokat, rövid értékelésünkben inkább a csapatrészek nagyobb hiányosságait emeljük ki az egyes szereplők kivesézése mellett.

Hát az álom, amiben ringatózni szerettünk volna még egy darabig, ahogy a kollega írta tegnap, végül is nem húzta sokáig, de azért ez az "ébredés" nem a legfájdalmasabbak közül való. Valahogy tegnap a meccs során végig lehetett érezni, hogy ez most nem a mi napunk, de nem azzal katasztrofális fátumszerűséggel, hogy rúgunk 600 kapufát és a bíró nem ad meg 4 tizit, kapunk 3 piros lapot és a gólvonalról is fölérúgjuk a ziccert - nem, egyszerűen tegnap hiányzott az a pici szikra ami a 2.-4. fordulók között a 2 bravúrgyőzelmet és a Paks elleni remek második 45 percet hozta. Kikaptunk, de tragédia nem történt, így is erőn felül teljesítettünk eddig, és reméljük,  1-2 patron még maradt a srácokban.

Be kell valljam, én tényleg szeretem az emtákát! Nagyfaterom, aki egy életet töltött a Bozsik-stadionhoz közeli Benedek Elek utcában (Liptáktelep!), és aki a nyilvánvaló kispesti kötődése mellett olyan barátokkal is rendelkezett, mint például Ódry Lajos bácsi, szóval nagyfater sok mindenre megtanított. Többek között a foci feltétlen szeretetére (valamint belsővel pontosan és oda rúgni, ahogy azt szeretném).

Lajos bácsi valamivel idősebb volt nála, és a futballban is valamivel többre vitte (nagyfater a KAC amatőrig jutott, miközben Ódry az MTK profija volt a két háború között, majd megfordult Kispesten is), de ez mit sem számított a nyolcvanas évekre, amikor elkezdődött a szocializációm szurkolói része. A Honvédon mindig ott voltunk, és ha a lehetőség úgy hozta, a Hungáriára is kijártunk, ha másért nem, legalább az öregek sztorizgatásai miatt. Nagyfater ilyenkor legalább annyira otthonosan érezte magát, mint a kiskertjében, amikor a krizantémokat gyomlálta. A futballpálya, és az egykori futballisták voltak az ő igazi közege. Én pedig közben szépen, lassan megtanultam kedvelni az MTK-t.