Indítsunk a kötelező szabadkozással. A héten valóban, és persze az elmúlt másfél évhez szokatlanul, egyáltalán nem volt frissülés az oldalon, elmaradtak a szokásos hétközi egyéb-jellegű posztok, úgy tűnik, mintha nem csináltunk volna semmit. Ez persze nem igaz, vagyis igazából igaz, de csak részben. A háttérben nekiestünk olyan dolgoknak, amiket ha sikerül keresztülvinni a megfelelő fórumokon, akkor a jövőben kiszámíthatóbb, rendezettebb működést tudunk ígérni felétek.

Ez az egyik. A másik fele viszont a szokásos, vagyis, hogy alig volt időnk. RW elhavazódva, különböző mellékes feladatai (amit szokás az emberi létezés körébe sorolni normál esetben, ha az illető mondjuk nem blogger) viszik el az idejét, babarnak szintúgy, de ha posztszámarányosan interpolálunk, akkor neki még mi is elnézzük.

Most kicsit hiánypótlunk, mert gondolatunk volt, van és lesz mindig, agyunk folyamatosan a Honvéd körül jár, csak nem mindig formalizálódik mindez posztban.

1999 decembere óta nem csináltam ilyet. Mármint meccs után. Akkor a Fraditól kaptunk ki otthon egy őszi idényzárón, Tóth Misi, Bárányos és hasonlók játszottak ellenünk, húsz alatt ezt pedig nehezen fogadja el a vérbő szurker. Még megvolt a stadiontól két sarokra lévő kisbüdös (ma zöldséges), ahová alkalmi partnereimmel két lábon mentünk be, de négy lábon jöttünk ki. Fejenként. Utána nem ittam töményet 12 évig, hiába mondjuk egy Győr elleni 1-6, vagy a Siófoktól sorozatosan érkező megaláztatások.

A Kecsekeméttel azonban most lett végleg tele a tököm. A magyar futball szerkezetének három szintjén találkoztunk már velük, és bár a kupában, vagy a másodosztályban bármikor és nagyon simán képesek vagyunk verni őket, az NB I-ben valahogy sosem sikerül. Egyszer voltunk nagyon közel hozzá, épp amikor a Kecsó élete (és történelme) formájában játszva ötödikként végzett a tabellán. Végül azonban Csordás egyenlített az utolsó utáni percekben a temető felőli kapuba.

Hazafelé sétálva hagyományosan benevezek egy levezető sörre a közeli kisboltban, amit ezúttal partneremmel megfejeltünk egy üveg Hubertussal, hogy a szomszédos ház ablakpárkányából csináljunk alkalmi talponállót. Kellett.

A többit összefüggéstelen kérdezz-felelekben.

Nem elég a hosszú munkahét, nem elég az ebből következő szombati munkanap, nem elég az utóbbi hetek nihil játéka - mindezt ma este még megfejeltük az idény leggázabb teljesítményével. A kulcsembereit nélkülöző, ám egy Lencsével ezen az estén nálunk lényegesen erősebb kűrt futó Kecskemét az eredményt tekintve könnyedén győzött Kispesten - a gond az, hogy igazából a játék képét tekintve is... Osztályzataink egy borús hangulatban üldögélő posztszerzőtől érkeznek, akinek a holnapi koránkelés mellett a mai performansz miatt is tele a sípja.

Márpedig mumusok nincsenek - jelentette ki kategorikus magabiztossággal Gege a  Harmadik félidő 2 héttel ezelőtti műsorában, mikor Petur műsorvezető arról faggatta: létezik-e a mumus-fikcsi a Bohócligában. Akkor és ott éppen a Paks-Újpest meccsek voltak a górcső alatt - tudjuk, az utóbbi években a lilák jellemzően torkos borznak maszkírozva abszolválják jelenéseiket KisKarlóéknál - , de ha a saját klubunkat nézzük, akkor visszatekintve az elmúlt évtizedekre, nálunk sem ismeretlen a téma, így Gellérttel ellentétben úgy érezzük, van mitől tartani a Kecsó ellen - a csapat ellen, akik azzá váltak az utóbbi évek során, mint a '90-esek elején a Siófok,  később a pásztorjózsis Békéscsaba, vagy jóval korábban a Csepel. Mumussá, akik ellen sose megy.

Supka Attilával beszélgettünk a Fradi-Honvédot követően. Az interjú meghallgatható a tovább után.

Hát megint így jártunk, osztkönyv kikerült, beszámoló késett, késegetett és visszatekintővé manifesztálódott. Viszont legalább a most következő rövid poszt keretében visszanézünk azért, csak így, a vállunk fölött a vasárnapra, 1-2 momentumot kiragadva a meccs felvezetéséből, a találkozó hangulatából, történéseiből, végül utózöngéiből. Gyorsan és röviden, hisz a napokban már Kecsó meccs, és az ottani beharangozási feelin' telíti majd el kispesti agykamráinkat. Jöjjenek hát a gondolatébresztő kis bekezdések, aztán ha maradt még bennetek kommentolnivaló a recens posztjainkban már megírt észrevételeiteken túl, hát ne habozzatok, mint ahogy Supka mester sem teszi, ha szűrőt kell behozni a 80. perc táján...!

Fontos pontot szereztünk az Üllői úti rangadón, így idén a zöldek egyszer sem mérhettek ránk vereséget, a két csapat közti táv maradt 13 pont. No ennyi a pozitívuma a mai meccsnek. Ugyanis a derbin mutatott küszködés láttán ugyanis inkább azon keseregtem a találkozó vége felé: hova lett az ősszel legalább nyomokban bennünk levő játék, a nézhetőség. Mert hogy ezekből most nem sok akadt.

Osztályzataink ebbéli elkeseredésünk is tükrözik.

Mi sem egyszerűbb, mint a mostani Fradi-Honvédot kihegyezni Détári "Döme" Lajos személyére. Ha létezik egyáltalán a klublegenda homályos fogalma a futballban, akkor Döme valami ilyesmi nálunk, miközben épp az ellenfél kispadján ücsörög.

Ne áltassuk magunkat, volt már bőven hasonló a történelemben. A fradista Varga Zoli a posztkrémeri korszakban volt néhány meccsen a mesterünk, vagy Mészáros Dodó, akinek szinte az egész pályafutása ehhez a két csapathoz kötődik, csak éppen velünk nem jött össze semmilyen trófea neki, a Fradival viszont - többek közt - egy VVK (az UEFA-kupa, vagyis a mai EL elődje). Sőt, még maga Puskás Ferenc is játszott egy alkalmi jellegű túrán a Ferencvárosban. Döme sem először próbálkozik legyőzni korábbi önmagának futlballcsapatban manifesztálódott kivetülését, amit jelenleg Budapest Honvédnak nevezünk.

Szombaton, a kora tavaszi napsütésben, közelebbről pedig délután háromtól ötig és kissé happening-jelleggel, de nagyjából végleg szertefoszlattuk a Zete további NB I-es tagságáról szőtt álmait. 30, vagyis a bennmaradáshoz szükséges pontszám sokéves átlaga 23 pontra maradt tőlük, úgy, hogy mindezt alig 11 meccsen kellene valahogy ledolgozni. Átszámítva: legalább 70%-os teljesítmény szükséges a statisztikai vonal eléréséhez. Matematikailag tehát még bármi lehet, viszont azt is elmondanánk, ugyanennyi százalékkal a Győr második a tabellán. Nem kertelek, inkább leírom: viszlát Zete! Valahol tudom az egészet nem sajnálni, így legalább jövőre nem kell órákat kocsikáznunk az egyetlen olyan magyar megyeszékhelyre, amelyet csak három számjeggyel leírható utakon lehet megközelíteni. Helyette nyugatról mondjuk MTK és havibérlet, esetleg Gyirmót, vagyis az M1-es.

Ez volt a mellékes történet erről a szombatról. Mivel azonban kispesti blog vagyunk, és mivel a történelmet a győztesek írják, ezért inkább szeretünk magunkkal foglalkozni, akár az egyszeri Bud Bundy bármikor. Öt pontban tehát még egyszer visszakanyarodnánk a hétvégéhez, hogy holnaptól már a következő feladatra, az évenként soros Fradiverésünkre készülhessünk.