Ennek a napnak is el kellett következnie.
Pedig mintha tegnap lett volna, amikor először megjelentél a sporttelepen. Már akkor gondoltuk, láttuk, tudtuk, hogy te egy nem mindennapi figura leszel a klubtörténetben. A hivatalos honlap is fenoménként, több flekkes cikkben mutatott be téged azon a napos, kora szeptemberi kedden, pedig szinte még át sem lépted a Lajosmizsei Sorompót.

Nem sok pozitívum juthat eszünkbe a tegnapi meccsel kapcsolatosan. Ami ténynek látszik: valóban véget ért jó áprilisi periódusunk, a szerdai győri zakó – úgy tűnik – nem kisiklás, hanem egy folyamat része volt. Annyira leeresztett a csapat, hogy mi most már nagyon várjuk a szezonvéget és az átigazolási ablak megnyílását, szinte alig maradt motivációnk leutazni Siófokra (ettől függetlenül persze ott leszünk).

Vannak napok, amikor semmi sem jön össze. Mérkőzések, amikor napestig tolhatnánk, akkor is hiányzik az átütőerő a csapatból. Tegnap is hasonló volt a helyzet, hisz bár egy Danilo gólt sikerült az újpesti hálóba kézbesíteni, nagyrészt csak tékozoltuk a helyzeteket, míg a lilák pontosak voltak. Négyszer is. Nem a szezon legmagasabb osztályzatai következnek.

Babona nélkül nincs futball, és babona nélkül nem létezhet szurkoló sem. Van, akinek lehetősége nyílik rá, és kedvenc alsónadrágját felvéve az egyenmez alá, mindig bal lábbal lép először a gyepre, netán keresztet vet, felnéz az égre, vagy csókot dob képzelt szerettei felé. Általában őket nevezzük játékosoknak.

Velük szemben, vagy épp ugyanúgy, nekünk is vannak jól bevált kabaláink. Lehet, egyszer máshol szálltunk le a villamosról, mire a csapat nyert hárommal, és azóta is ott szoktunk. Talán olyan is volt, hogy rajtunk maradt az otthoni játszónadrág, mire kitömtük a Fradit, és mi azóta is abban járunk.

Én sem vagyok más. Gondoltam az Újpest ellen illenék mindent, de mindent bevetni, ami egyszer már segített rajtunk.

A piros-fekete centenáriumi mez otthon maradt, rossz az aránya. Idén tízből jó, ha háromszor jött be. Cipőnek legyen mondjuk a fekete, amit nagyritkán használok teremben, mert legutóbb a tavalyi idényzárón volt rajtam a Bozsikban, és akkor Vaccaro büntetőt ollózott. Pólónak Lipicai (képünkön), mert a Fener elleni közvetítés alatt működni látszott. Elég azt mondani, hogy egy Zsolnai-parádé és gól a mérlege. Zakónak a fekete, ami ugyan nem a legnyáribb darab, de jól jött ősszel a Vidiveréskor. Kisboltnak a játszótér melletti, ahol mindig úgy veszek sört, hogy a visszajáróval együtt legyen annyi apróm, amivel a pénztárnál pontosan oda tudom adni a jegyárat, és az első benti sört még zsebből fizessem.

Minden előkészítve, minden stimmolni látszott, és valahogy semmi sem működött! Ha léteznek a futballban égiek (és létezniük kell, mert tudjuk, hogy a babonáink működnek), akkor ma mind ellenünk fordultak.

Nem maradt más idénre, mint új megoldásokat keresni, miközben csak egyetlen alkalommal kísérletezhetünk, jövő vasárnap Siófokon. Remélem a strandpapucs, a pálmafás bermuda és a bal kézben tartott sör elégséges lesz.

Ha pedig nem, akkor kitalálunk valami újat, mert mint tudjuk: csak ezen múlik.

A hétvégén az Újpest csapatát fogadjuk a hagyományosan "éles" pesti rangadón. Beharangozóinkban sokszor tekintettünk már a múltba, most inkább a jövőbe utazunk időgépünkön, 2025-be, ahol bilibe lógó kezünk szép álmokat kerget...

Melóból kicsekk 17.30kor, csapatás az Erzsébet hídig, ott a srácok felvesznek kocsival, irány Győr. Remek, tavaszi idő, az ég csodásan kék, még nincs kánikula, a tavasz csúcsformáját futja. Mi kell még ma este? Jó kispesti játék - ami az elmúlt heteket, főleg a Kaposvár, a Kecsó és a Vidi elleni pörformanszokat tekintve nem is utópia. Ám a jó öreg Kispest-faktor azért csak befigyelt estére, ezúttal a negatív előjellel: tompa, megfáradt Kispest jelentkezett be a győri stadionba, ahol egy félidei ellenállást és győri puhatolózást követően megtapasztalhattuk, milyen is a Rába-barti seggberúgás. Mármint, amikor kapjuk. Teli rüszttel. Háromszor.

Nem a legemlékezetesebb, legszívderítőbb meccseink közé soroljuk majd évek múlva a tegnapi győri pszeudo-szenvedést - ha egyáltalán majd emlékszünk rá. No mindegy, annyi baj legyen, legalább bennmaradtunk és vannak tervek a jövőre nézve.... Most persze belemehetnénk a nekünk nem itt kéne állni sztoriba, jogosan, magam is így gondolom, ám reálisan nézve a tavaszi körülményeket, sajnos most az előbb vázolt eredménynek (=meghosszabbított elsőosztályú tagság) is örülni kell. Ennek fényében osztályozunk - igaz, nem dicsérünk.